Tőzsde: Tokió pluszban zárt

Nyereséggel fejezte be a mai kereskedést a tokiói értéktőzsde, a Nikkei 0,64 százalékos emelkedéssel 8667 ponton zárt. Az emelkedés elsősorban a bankpapíroknak volt köszönhető, s az index magasabban is zárhatott volna, ha az erős jen nem rontja az exportőrök kilátásait és így részvényeik árfolyamát.

Minimális mértékben ugyan, de pluszban fejezte be a kereskedést a tokiói értéktőzsde. A Nikkei 8667 ponton zárt, amely 54 pontos, 0,64 százalékos emelkedést jelent a szerdai záróértékhez képest. Napközben ennél jobban is állt a mutató, a növekedés meghaladta az egy százalékot, főleg a bankrészvényeknek köszönhetően, melyek 2-3 százalékkal javultak arra a hírre, hogy a japán központi bank pénteken esetleg enyhít pénzügypolitikáján. A Nikkeit azonban később lehúzták a piaci kilátások és az erős jen miatt gyengülő autóipari és fejlett technológiai részvények, vagyis általában a nagy exportőrök papírjai.

A tokiói tőzsdezárás felé a hongkongi Hang Seng mutató 0,87 százalékos veszteségben, a szöuli Kospi 0,55 százalékos nyereségben, a sanghaji összetett mutató 0,7 százalékos veszteségben volt a szerdai záróhoz képest. A csütörtöki tőzsdezárás idején a dollár 87,78 jen volt Tokióban, 0,51 jennel drágább a szerdai értéknél. Az euró 127,10 jen volt, amely 1,34 jenes erősödést jelent. Az eurót 1,4477 dolláron jegyezték (ez háromhavi csúcsot jelent), 0,0071 dollárral drágábban a szerdai értéknél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.