Továbbra sincs napirenden magyarországi BMW gyár

Lapunkhoz ismét eljutottak olyan hírek, amely szerint a BMW egy új gyár építését fontolgatná, s magyar településeknek is van esélyük a beruházásra. – A forgatókönyv továbbra sem változott, nincs új gyár építése tervben – mondták illetékesek

Lapunkhoz ismét eljutottak olyan hírek, amely szerint a BMW egy új gyár építését fontolgatná, s magyar településeknek is van esélyük a beruházásra. – A forgatókönyv továbbra sem változott, így fogalmazott azonban lapunk megkeresésére a BMW illetékese, aki megismételte a cég korábbi álláspontját, mely szerint jelenleg nem tervezik új gyár építését sem Magyarországon, sem a régióban. Ezzel kapcsolatos tárgyalások nincsenek folyamatban. Jávor Dániel, a BMW magyarországi szóvivője azt is elmondta, hogy gyártókapacitásaik, illetve a piacaikban rejlő lehetőségek globális felülvizsgálata mindennapos részét képezi a stratégiai tervezési folyamataiknak.

Néhány hónapja a Handelsblatt német üzleti lap arról számolt be, hogy Szlovákiában Kassa, Magyarországon pedig Miskolc szerepel a BMW új beruházásának lehetséges helyszínei között. A BMW 2001-ben már vizsgált szlovákiai és magyarországi lehetőségeket, többek között Tatabányát, ám akkor végül Lipcsét választotta.

Ahogy korábban már megírtuk, az új telephelyek kiválasztását szigorú titoktartás jellemzi, többek között azért is, hogy elkerüljék az érintett területek hirtelen drágulását, ami a beruházás feltételeit is ronthatja. Túl gyors hírszivárogtatás miatt estek már el autógyártól a románok és a bolgárok. Az európai autógyártó-kapacitások kihasználtsága 65 százalékos, ami évi hatmillió darabos a felesleget jelent, lapunk információja szerint a BMW európai gyárainak kihasználtsága 85 százalékos, tehát még vannak tartalékai. A BMW, Mini és Rolls-Royce márkákat tömörítő cégcsoport autóiból 2011-ben világszerte 1,6 millió kelt el, ami 10 százalékkal több az előző évnél, ennek köszönhetően tavaly is nőtt a magyar beszállítások értéke, ami meghaladta az egymilliárd eurót.

A német konszern egy év alatt négyezerrel növelte alkalmazottainak számát, ám jelenlegi százeres létszáma még mindig húszezerrel marad el a válság előttitől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.