Továbbra is koncentrált a magyar biztosítási piac

A 30 céget magába foglaló magyar biztosítási piacon változatlanul a díjbevétel 40 százaléka jut az első három biztosítóra, míg az első hét társaság viszi el annak háromnegyedét - ez derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) e héten közzé tett adataiból.

Az első három helyezett az Allianz, Generali és a Groupama-Garancia. A múlt évi 844 milliárd forintos díjbevételből az Allianzra 123 milliárd jut, ez a piac 14,6 százaléka. A Generali 114 milliárdos díjbevétele 13,6 százaléknak, míg a harmadik Groupama-Garancia 94 milliárdja 11,2 százaléknak felel meg. Kétszámjegyű részesedéssel még az Aegon rendelkezett tavaly, a 86 milliárdos díjbevétele 10,2 százalékot tett ki az összesített díjbevételből.

Visszatekintve a korábbi évekre, az első három biztosító ugyanazon a helyen állt, de nem ugyanakkora díjbevételi aránnyal. Az Allianz 2013-ban még 15,9 százalékos, míg 2012-ban 17,2 százalékos részesedéssel bírt a piacon. A Generali részesedése 2013-ban is 13,6 százalékos volt, egy évvel korábban még 14,3 százalékkal bírt. A Groupama Garancia 2013-as részaránya 11,1 százalék, míg a 2012-esé 11 százalék volt. A piacvezető Allianz 3 év alatt mintegy 2,5 százalékpontot szorult vissza, a Generalinál ez alig több fél százalékpontnál, míg a Groupama-Garancia 11 százalékos részesedése nem változott. A rangsorban a negyedik az Aegon a 10,2 százalékot tartja stabilan. Az ING valamivel 9 százalék alatti részaránnyal áll az ötödik helyen évek óta. A hatodik Magyar Posta - az élet és a nem életjellegű biztosító együtt - idén 8,5 százalékot hasított ki a piacból. Tavaly még csak 7,2, tavalyelőtt pedig 5,7 százalék volt a részaránya. Ezzel a növekedéssel tavaly helyet cserélt az Uniqával. Az Uniqa ugyanis 6,6 százalékkal került a hetedik helyre 2014-ben, míg 2013-ban a 7,5 százalékos részarányával még a hatodik volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.