Továbbra is kockázatos üzlet az építőipar

A helyzet keleten a legsúlyosabb: Heves megyében évente minden tizedik építőipari vállalkozás becsődöl. Az országos átlag sem sokkal szebb.

Duplaannyi cég csődöl be az építőiparban, mint egyéb gazdasági területeken – derül ki a Bisnode elemzéséből. A kockázatelemzéssel is foglalkozó cég szerint míg országosan átlagosan 2,7 százalék a bedőlési arány, addig az építőiparban a cégek 4,8 százaléka húzza le a rolót évente. Az egyes építőipari ágazatok között még kiugróbb arányokat találni, így évente minden huszadik ilyen cég becsődöl. (A mélyépítő ágazatban ugyanakkor visszafogottabb, ám továbbra is az országos átlag feletti, 4,2 százalékos a bebukó cégek aránya.)

Ma több mint 55 ezer társas vállalkozás folytat Magyarországon építőipari tevékenységet, mellyel ez az egyik legtöbb céget tömörítő szektor. Az építőiparral foglalkozó cégek 36,7 százaléka magasépítéssel, 9,8 százaléka mélyépítéssel, 53,5 százaléka egyéb szaképítéssel foglalkozik. Magyarországon Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében tevékenykedik a legtöbb vállalkozás az építőiparban. A fővárosban, Zala és Vas megyében képviseltetik magukat a legkisebb arányban a szektorból kikerülő cégek.

Általában a keleti országrészben fenyegeti a cégeket inkább a csőd, a legtöbb cég Heves megyében válik fizetésképtelenné, itt minden tizedik vállalkozás elhullik egy éven belül, míg a legalacsonyabb bedőlési arány Győr-Moson-Sopron megyében van, itt a vállalkozások 2,4 százalékának kell időnek előtte befejezni a tevékenységét.

Az eltelt egy évben valamelyest csökkent a felszámolások és a végelszámolások aránya, ám a helyüket "átvették" a kényszertörlések, amelyek száma az elmúlt évben meghaladta az 5500-at.

Keleti József, a Bisnode nemzetközi cégminősítő cégcsoport ügyvezető igazgatója szerint a nagyszámú cégmegszűnések mellett egyre több új vállalkozás alakul a szektorban, ezért különösen fontos az új cégek tulajdonosainak és vezetőinek megvizsgálni a korábbi kapcsolatait is. A szektorra ugyanis kifejezetten jellemző, hogy egy tartozásokat maga mögött hagyó cégtulajdonos új vállalkozást alakít.

Az építőiparra ráadásul az országos átlagnál is rosszabb számlafizetési fegyelem jellemző. A magyar átlagos fizetési határidő jelenleg 29 nap körül mozog, mely az építőiparban 39 nap. Így az iparágban egy utalásos számlán általában jóval 30 nap feletti határidőt szabnak meg. Az egyes területek között az átlagos fizetési határidő jelentős szórást mutat: míg a mélyépítés terén az átlagos fizetési határidő az 54 napot is meghaladja, ez a magasépítés és az építőipari szakmunkák terén 34-36 nap körül mozog. A késedelmek is igencsak meghaladják a magyar 18 napos átlagot, ugyanis az építőiparban átlagosan 26 napos késéssel fizetik a számlákat. A 3 ágazat közül a késés a magasépítés területén a legmagasabb, itt átlagosan 35 napot késnek a cégek a fizetéssel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.