Továbbfejlesztenék a százhalombattai finomítót

A Mol további fejlesztéseket tervez az idén ötven éves százhalombattai kőolajfinomítóban. Aradszki András energiaügyi államtitkár ennek kapcsán többek között megemlítette: a kormány a magyar-szlovák gázvezeték tavalyi megnyitása miatt tárol idén kevesebb gázt télire.

A Mol további több tízmilliárdos fejlesztéseket tervez a Dunai Finomítóban (Dufi) - jelentette be a százhalombattai gyár első egysége átadásának 50. évfordulóján Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató. Hozzáfűzte: a konkrét fejlesztési döntések annak függvényében várhatók, hogy a piac mit enged. A csoport csak az elmúlt tíz évben mintegy kétszázmilliárd forintot ruházott be az üzemben, ahol az elmúlt ötven év során mintegy háromszázmillió tonna kőolajat dolgoztak fel.

Mint megemlítette, a Dufi szakértői elemzések szerint az európai finomítók felső negyedébe tartozik. Egyszersmind ígéretet tett arra, hogy ez így is marad. Hernádi Zsolt köszönetet mondott a dolgozóknak és azoknak is, akik ötven éve megszabták a mostani állapothoz vezető iparpolitikai irányokat. Úgy vélte, az elmúlt fél évszázad fejlesztési, hatékonyságjavítási döntései sokszor az egyetlen jó megoldásnak bizonyultak. Olyannyira, hogy az európai finomítói piac jelenlegi nehéz helyzete ellenére a Mol-csoport finomítói-kereskedelmi (úgynevezett downstream) üzletága az első negyedév során története legkiemelkedőbb nyereségével járult hozzá a csoport eredményéhez.

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató
Teknős Miklós / Népszabadság

Aradszki András, az illetékes nemzeti fejlesztési tárca államtitkára szintén méltatta az üzemet és az itt dolgozókat. Ígéretet tett arra, hogy amennyiben szükséges, szabályozási oldalról is segítik az üzem sikerét. Előadásából az is kiderült: idén a magyar-szlovák gázvezeték üzembe állítása miatt terveznek kevesebb gázt tárolni télre: az új összeköttetés ugyanis szükség esetén a korábbinál több lehetőséget biztosít többletgáz behozatalára.

A felső 25 százalékban

A Dufi az európai finomítók összetettségét mérő úgynevezett Nelson-index szerinti listán a negyedik. Az első a szintén Mol-tulajdonú, a százhalombattaival szorosan együttműködő pozsonyi finomító. Az amerikai Solomon Associates nevű tanácsadó legutóbbi, 2012-es felmérése szerint az egység pénzügyi mutatói a legjobbakéval vetekszenek. A Wood MacKenzie nevű brit elemzőcég értékelése szerint pedig nyeresége alapján a Dufinak szilárd helye van az európai finomítók felső negyedében.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.