Tovább szűkítik a versenyhivatal jogkörét

Ismét egy egyéni kormánypárti képviselői indítvány: ezúttal a nemzetstratégiai szempontból fontosnak minősített cégek összeolvasztásánál tennék megkerülhetővé a GVH-t.

A jövőben nemzetgazdasági szempontból fontosnak minősített cégek összeolvadásnál (fúzióknál) nem kell kikérni a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyét - áll a Koszorús László (Fidesz) által pénteken benyújtott egyéni képviselői törvénymódosító javaslatban.

A javaslat szűkszavú indoklása csak annyit ír, hogy olyan cégeknél lehet megkerülni a GVH eljárását, amelyeket a kormány korábban közérdekből rendelettel nemzetstratégiai jelentőségűnek minősített.

Nem ez az első eset a GVH jogkörének a szűkítésére. Korábban a GVH-által indított dinnyekartell-eljárásra válaszul Pócs jános (Fidesz) javaslatára a Vidékfejlesztési Miniszter beleegyezéséhez kötötték, hogy a GVH eljárást indíthat-e mezőgazdasági kartellgyanúval.

A GVH azóta közleményben tudatta, hogy több, feltételezhető kartell ügyében - így a dinnyekartell ügyben - ejtette a vizsgálatot, mivel a versenytörvény módosítása ellehetetlenítette a versenyhatóság munkáját ezen a területen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.