Tovább gyengült a forint

A forint mozgását döntően a szíriai válság fejleményei határozzák meg, egy esetleges amerikai intervenció esetén 308 forintig is felszökhet az euró árfolyama.

Az euró/forint árfolyam 303,40-nél tetőzött szerda déltájt, a kurzust döntően továbbra is a külpiaci események mozgatják – mondta lapunknak Pálffy Gergely, a Buda-Cash elemzője. Elsősorban az Egyesült Államok várható szíriai katonai beavatkozásának és ezzel egy esetlegesen elhúzódó állóháború kialakulásának kockázata fűti a piacokat, ahol a konfliktushelyzetekben már sokszor megtapasztalt folyamatok játszódnak le: a befektetők szabadulnak rizikósabb feltörekvő piaci eszközeiktől és a biztos menedéknek számító devizákba, illetve nemesfémekbe forgatják át a pénzüket.

A forint viszonylag jól állja a sarat a térségi devizák között, a lengyel zloty például nagyobb mértékben gyengült, igaz, a cseh korona még a forintnál is jobban viseli a pofonokat. Azzal, hogy a euró/forint árfolyam áttörte a 302,50-es ellenállási szintet, könnyebben tud a rossz hírekre reagálva felfelé mozogni, s ha a 305-öt is átviszi, akkor a következő csatát a 308-as szintnél kell megvívnia.

Pálffy Gergely szerint a keddi alapkamat-csökkentés a forintárfolyam mostani alakulása szempontjából marginális jelentőségű, magyarán a piacok most már túltették magukat azon, hogy a várt tíz helyett húsz bázisponttal, 3,80 százalékra mérsékelte az irányadó ráta szintjét a jegybank monetáris tanácsa. Ez ebben a mostani geopolitikai krízishelyzetben nem oszt, nem szoroz.

Mi több, a Bankszövetség által kedden felvázolt két devizahiteles-mentő javaslat sem helyez különösebb nyomást a forintra, hiszen mind a jegybanki tartalék bevonásával végrehajtandó forintosítás, mind az árfolyamgát kiszélesítését célzó változat optimálisnak nevezhető a forintárfolyam szempontjából. Persze ez egyelőre az alkukényszerben lévő bankrendszer önkéntes vállalását tartalmazó tárgyalási javaslat, és korántsem biztos, hogy megnyeri a kormány tetszését és támogatását is.

A globális kockázatkerülési hangulat a feltörekvő piaci részvény- és kötvénypiacokon is érezteti hatását, az indexek folyamatosan csökkennek, az állampapírhozamok viszont emelkednek, megdrágítva ezzel az államadósság finanszírozását. Ebben a helyzetben egyébként hamvába holt ötlet kimenni a nemzetközi piacokra és devizakötvény-kibocsátással próbálkozni, mint azt a múlt héten kormányzati körökben is fontolóra vették.

Pálffy Gergely szerint az mindenképpen furcsa, hogy a klasszikus, első számú menekülő deviza szerepét játszó dollárt egyelőre nem keresik, az euróval szembeni kurzusa beragadt az 1,34-es szintnél. A japán jen viszont – a szigetország vezetőinek nagy bánatára – erősödik a dollárhoz képest, a keresztárfolyam 97,40-re süllyedt, ami eddig a százas szint feletti gyenge kurzus előnyeit élvező japán exportőrök számára kész sorscsapással ér fel.

A forintgyengülésben ezúttal az amerikai jegybank (Fed) közérzetjavító, havi 85 milliárd dollár értékű eszközvásárlási programjának kivezetése felett érzett befektetői aggodalom nem játszott kiemelt szerepet, bár valamennyi árfolyammozgató hatása kétségtelenül van. Hírügynökségi jelentések az éppen aktuális amerikai államadósság-plafon átlépését is piacbefolyásoló tényezők közé sorolják, de elemzők a két évvel ezelőtti emlékezetes demokrata-republikánus kötélhúzás óta folyamatosan kigazított – azaz felfelé tolt – maximumértéknek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, mondván: ha elérik, akkor a képviselők menetrendszerűen úgyis módosítanak a GDP-arányos adósságkorlát magasságán.

Gyengélkedik a forint
Szabó Barnabás 2012.07.31. Digitális 2012. július 31. MNB. Pénz. Bankjegy, érme. Forint. Fotó: Szabó Barnabás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.