Tovább erősödhet a forint

Szerdán erősödő irányzat várható a közép-kelet-európai valutáknál is, a forint egészen 278/euróig juthat, mert a nemzetközi tőkepiacokon általában is jó hangulat ígérkezik a kedden megjelent, igen lelkes amerikai fogyasztói bizalmi adat nyomán, írta elemzők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség szerda reggel.

A zlotynak segíthet, ha a Lengyel Nemzeti Bank a szerdai kamatdöntésével nem folytatja az enyhítést, hanem változatlanul  hagyja alapkamatát; a piaci elemzők nagy többsége pontosan erre  számít. Az utóbbi napokban gyakorlatilag a nemzetközi tőkepiacok  hangulata határozta meg a térségi valuták, köztük a forint sorsát.

A forint egy hete, múlt héten szerdán több mint négyhavi csúcsra  erősödött az euróval együtt annak nyomán, hogy az amerikai Fed  bejelentette: további piaci kötvényvásárlásokkal hígítja a dollárt.  Ám a lendületet múlt csütörtökön megtörte, hogy a nemzetközi  hangulat átmenetileg rosszra fordult, miután az amerikai Fed  rontotta az amerikai és világgazdasági előrejelzéseit. Ezt nem  ellensúlyozhatta a hat nyugat-európai kereskedelmi bank csütörtöki  nyilatkozata arról, hogy töretlenül támogatják kelet-európai  vállalkozásaikat.

Mindazonáltal a múlt hét végén a forint és a többi térségi  valuta újfent emelkedőre fordult, követve az euró rohamos javulását  péntekig. A dollár ugyanis hirtelen megint esett, mert a piacon  elterjedt az aggodalom, hogy a brit szuverén adósság kilátásának  múlt csütörtöki hitelminősítői leértékelését követheti az amerikai  adósság leértékelése is.    

E héten, hétfőtől kedd délutánig a befektetők fordítva, a  dolláreszközöket részesítették előnyben az észak-koreai atom- és  rakétakísérletek láttán, és az eurót gyengítették a német  bankrendszer gondjairól, a német gazdaság nagy visszaeséséről és az  Európai Központi Bank gazdasági előrejelzéseinek várható további  rontásáról szóló hírek is. Így a kelet-közép-európai valuták is  visszaestek kissé, élen a forinttal, amely a legtöbbet nyerte a  korábbi hetekben, de kedd estére stabilizálódott a helyzet, a  térségi valuták napi mélypontjaik fölött végeztek.

A londoni bankközi piacon a forint szerda reggel,  280,95-281,25/eurón, 0,01 százalékkal rosszabb volt a kora  hajnalinál, és 6,60 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint év  végén. Kedd este 280,93-281,47/euró volt. Kedd reggel 6,27  százalékkal gyengébb, hétfő reggel 6,06 százalékkal gyengébb, péntek  reggel 5,03 százalékkal gyengébb, csütörtök reggel  4,63 százalékkal  gyengébb, múlt szerda reggel 4,95 százalékkal gyengébb volt az  euróval szemben, mint év végén. Tavaly 4,23 százalékkal gyengült,  előtte 2007-ben 0,39 százalékot vesztett, 2006-ban 0,46 százalékkal  javult.

Szerda reggel a cseh korona, 26,626-56/eurón, 0,47 százalékkal  erősebb (kedd reggel 0,52 százalékkal erősebb), a lengyel zloty,  4,4165-215/eurón, 7,33 százalékkal gyengébb (kedd reggel 6,81  százalékkal gyengébb) volt az euróval szemben, mint év végén. Kora  hajnal óta a korona 0,04 százalékkal javult, a zloty 0,10  százalékkal romlott. Tavaly a cseh korona 1,31 százalékot, a zlotyi  14,29 százalékot vesztett az euróval szemben.

A forint 200,69-79/dollár volt, 0,15 százalékkal jobb a kora  hajnalinál, 6,58 százalékkal gyengébb, mint év végén. Tavaly 7,88  százalékot vesztett a dollárral szemben. Kedden későn  200,99-201,33/dollár volt, kedd reggel 199,97-200,92/dollár. A cseh  korona szerda reggelig 0,04 százalékot vesztett, a zloty 0,23  százalékot vesztett a dollárral szemben a kora hajnali értékekhez  képest.

Szerda reggel az euró 1,3967 dollár volt vételi oldalon, 0,0011  dollárral olcsóbb a keddi későinél, 0,0013 dollárral olcsóbb, mint  kedd reggel, 0,08 százalékkal gyengébb a dollárhoz képest, mint év végén.
Tavaly 4,27 százalékot vesztett a dollárral szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.