Már a Fidesz varázslói sem segítenek

Tavaly a korábbi évekhez hasonlóan tovább csökkent az ország energiafogyasztása – derül ki a KSH friss adatsorából. 2014-ben az összes energiahordozóból 956 petajoule-nyi fogyott Magyarországon. Ez körülbelül félszázalékos mínusz.

2010 óta folyamatos a zuhanás, de a válság előtt is csökkenés volt tapasztalható. Ehhez képest az Orbán-kabinet az igénynövekedésre apellál. Ami szakértők szerint nem feltétlenül kedvező jövőkép. A kormány jövőbe látó varázsgömbje már 2011-ben, az ősforrásként hivatkozott nemzeti energiastratégia megalkotásakor is zárlatosnak bizonyult.

Akkor a bölcsesség látszatát keltve 2008-as alapon három különböző jövőképet alkottak a semmittevésként értelmezhető „ölbe tett kéz”, a „közös erőfeszítés”, illetve a sugallt középarányostól lefelé eltérő „zöld forgatókönyv” néven. A Fideszt nem befolyásolta, hogy a tények már az elfogadás pillanatában is jelentősen alulmúlták a terveket.

Azóta az olló tovább nyílt: a 2011-ben tavalyra megfogalmazott legmagasabb előrejelzés 20, a középarányos 10, a „zöld” pedig 5 százalékkal haladja meg a tényeket. Pedig ez idő alatt – legalábbis a kormánypropaganda szerint – nem volt törés a hazai gazdaságban. Ráadásul ez az időtáv viszonylag rövid ahhoz képest, hogy maga a stratégia 2030-ig szól, mi több, kitekintéssel 2050-re.

A kabinet, talán érezvén, hogy 2011-es jóslatai ma már a legjóindulatúbb megközelítéssel is csak hasraütésszerűnek minősíthetők, nemrég lefelé módosított: az „ölbe tett kéz” és a „közös erőfeszítés” növekedési görbéjét kissé lejjebb húzta, ellenben a fogyasztáscsökkenést előrevetítő (ám a tényadatoknál még mindig jóval magasabb) „zöld forgatókönyvet” egyszerűen törölte. De már az idei frissítés is hibádzik: a 2012-es tényeken alapuló 2014-es számok mintegy öt százalékkal haladják meg a tavalyi szintet.

A kabinet a jelek szerint évtizedes tapasztalatok dacára makacsul ragaszkodik a bővülő energiajövőképhez. A Fidesz politikusainak bizonyára jó okuk van erre: e számokat szokták maguk is a több ezermilliárdos energiaberuházások – például a paksi atomerőmű fejlesztésének –megkérdőjelezhetetlen alapjaként citálni. Az Orbán-kormány – kivétel nélkül mindig felfelé tévedő – jósainak hibái viszont már ilyen rövid távon is elérik az atombővítés nagyságrendjét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.