Tovább adósodhatnak a diákok

Öt évvel meghosszabbítaná a kormány a diákhitel felső korhatárát, eszerint a jelenlegi 35. helyett a 40. életév betöltéséig folyósíthatná a kölcsönt a Diákhitel Központ. A ma délig társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetben további fizetéskönnyítések is szerepelnek.

Könnyítene a kormány a diákhitel szabályain – ez derül ki abból a kormányrendelet-módosításból, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium adott közre. Mint arról a Világgazdaság beszámolt: az egyik legfontosabb változtatás szerint a hitel igénybevételére vonatkozó jogosultsági idő tízről tizenegy tanulmányi félévre nőne szeptember 1-től.

„A Diákhitel központ nem folyósítja a hallgatói hitelt a hitelfelvevő részére a 40. életéve betöltésének időpontját soron követő tanulmányi félévtől" – olvasható a dokumentumban.

Szintén sokaknak jelenthet könnyítést, hogy a tervek szerint 2 év helyett már 3 évig engedélyezhető a hitelfelvevő részére mérsékelt összegű törlesztőrészlet fizetése. Eddig a törlesztőrészletet minden hónap ötödikéig kellett megfizetni, szeptembertől viszont már tizenkettedikéig lesz erre idejük a hallgatóknak.

Módosulhat a hitelszerződés felmondásának feltétele: az azonnali hatályú felmondás nem 6, hanem 12 havi törlesztőrészlet összegét elérő vagy azt meghaladó tartozás esetén következne be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.