Németh Lászlóné fejlesztési miniszter nem sokat teketóriázott, hamar igazolta jó hírét, amit még az sem tudott lerontani, hogy kicsit kínosan bár, de kiderült, nincs diplomája. Ennek aztán ilyen vészterhes időkben megvan az az előnye, hogy nem lehet megvádolni – természetesen alaptalanul és méltatlanul – szakdolgozatának esetleges plagizálásával.

Viszont az is bizonyos, hogy legyen bármennyire rátermett is, kellenek mellé a kiművelt emberfők, mert az őt e posztra alkalmasnak találók jobbára Némethné végrehajtói képességét emelik ki, de hát ahhoz is kell szellemi iránymutatás: a miniszter asszony tehát politikai tanácsadót nevezett ki maga mellé, nem is akármilyet, hanem főtanácsadót.

Ebből az következik, hogy vannak politikai tanácsadók, ilyen-olyan részterületekre, és van a főtanácsadó, aki egymaga mindent átlát, résen van, kivéd, hárít, szúr, támad, mikor mire van szükség.

Kell is az ilyen, hát hogyne kéne. Az még nem járt minisztériumban, aki ne tudná, mennyire el lehet veszni abban az érdekhálóban, amely az apparátustól kezdve az államtitkárságokig bezárólag mindent áthat. Még a miniszter közvetlen környezetében is annyi, de annyi minden történhet, különféle fura emberek ilyen-olyan ürügyekkel bejuthatnak hozzá, esetleg valamiféle halvány ígéretre bírják, ráveszik egy-egy tétova igenre vagy nemre, amit annak elhangzása után megszellőztetnek a sajtóban, és utána már nincs visszaút, nehéz ügy ez.

Tárgyalni kell kínaiakkal, szaúd-arábiaiakkal, ilyen-olyan vállalkozókkal, érdekszövetségekkel, jön az a tengernyi uniós pénz, nehéz ügy ez. El kell aztán igazodni abban az érdekhálóban is, amit egy pártszövetség nyújthat, legyenek bár a tagjai bármennyire is hithűek. Hiszen annyiféle, nehezen átlátható lobbiérdek van, egy képviselő ezzel jön, a másik azzal, és talán még egy párton belül is lehetnek erőcsoportok, melyik ezé, melyik azé, ki erre húz, ki arra, a nevező mégis közös: jó nagyokat nyalni a tejesbödönből, oszt jó napot.

Az vesse hát Németh Lászlónéra az első követ, aki nem vett volna föl maga mellé politikai főtanácsadót, diplomásat, olyat, aki tudja, mi a dörgés.

Tudja, hát. Némethné ugyanis nem kispályásra bízta ezt a rendkívüli feladatot, politikai főtanácsadójává annak a Nyerges Zsoltnak a testvérét nevezte ki, aki ezer szállal kötődik a Fidesz gazdasági holdudvarához, konkrétan Simicska Lajoshoz (van-e, ki e nevet nem ismeri?), jelenleg pedig annak a Közgép Zrt.-nek az elnöke, amely szakmányban nyeri az állami megbízásokat.

Nyilván mindegyiket megérdemelten, hiszen cége maga az átláthatóság – biztosan innen eredeztethető Némethné bizodalma a Nyerges család felé. Nincs is tehát semmi meglepő abban, hogy a miniszter politikai főtanácsadójává nevezte ki Nyerges Attilát, biztos, ami biztos, mert hát mondják, hogy elődje, Fellegi Tamás, szegény, addig-addig ütközött a Simicska-Nyerges tengellyel, hogy inkább lemondott, s úgy döntött, jobb neki tárgyalni az IMF-fel, ott legalább világosak a játékszabályok, és nem is azzal kezdődnek, hogy Simicska mindent visz, utána beszélhetünk.

Kellett a főtanácsadó. Diplomás.

Apró döccenő, hogy Nyerges Attila állatorvosként dolgozott korábban, ami gyönyörű szakma, kis borjakat világra segíteni, kutyákat gyógyítani, kívánhat-e ember ennél szebbet, de momentán arra kevéssé alkalmas, hogy e tudással fölvértezve lássa el politikai főtanácsokkal Magyarország fejlesztési miniszterét. Kell hát tudnia valamit ennek a Nyerges Attilának, valami mást, valami többet is, máskülönben könnyen az az érzése keletkezhet az embernek, hogy Némethné diploma nélkül is van annyira huncut, hogy pontosan fölmérje, ő már szeretné miniszterként kihúzni ezt a ciklust, mert azért alapvetően jó dolog az, elvégre egy munkás élet csúcspontja, s ha csak egy főtanácsadón múlik, ez ne legyen akadály.