Történelmi mélypontra süllyedt a rubel

Ismét hagyta leértékelődni a rubelt az orosz jegybank, tétlenségével rekordmélységbe taszítva az év elején még stabil valutának tekintett fizetőeszközt. Nem erősíti a rubelt az a hír sem, hogy az utóbbi tíz évben most először tervezik hiánnyal a költségvetést.

Az euró 1999-es bevezetése óta soha nem volt ennyire gyenge a rubel a közös európai valutához képest: magyar idő szerint hétfő délelőtt tíz órakor újabb 2,4 százalékkal gyengült az árfolyam, s már 41,6522 rubelt ért egy euró. A dollárhoz képest 0,9 százalékos volt a gyengülés, és ezzel sikerült beállítani a 2003 decemberi 29,2430 rubeles „mélységi rekordot”.

Az orosz központi bank november közepe  óta immár 12. alkalommal szemlélte tétlenül, hogy a rubel egy százalékot meghaladó mértékben gyengül az euróból (45 százalék) és a dollárból (55 százalék) összeállított kosárhoz képest. Most 1,7 százalékos volt a mérséklődés, a 34,8314-as szintre felértékelve a kosarat. Augusztus óta 20 százalékkal ér kevesebbet a rubel a dollárhoz képest.

A rubel gyengülésében közrejátszik az is, hogy az olajbevételek elapadásának eredményeként 69 milliárd dolláros deficittel zárhat a 2009-es költségvetés. A 2008-as büdzsét még 50 dolláros olajárral számolták, ennyi kellett ahhoz, hogy a bőkezű szociális rendszer működtetését garantálni tudják. Csakhogy az olajralinak vége, a jegyzés már hónapok óta a hordónkénti 50 dollár alatt van, s egyelőre a felfelé vezető út is a köd homályába vész.

A jövő évi nullszaldóhoz pedig 70 dolláros olajár kellene – emlékeztet a Bloomberg. Az ország tehát kénytelen lesz valutatartalékaihoz nyúlni, igaz, van miből merítenie, hiszen most 451 milliárd dollár fölött rendelkezik a Kreml, ez a világ harmadik legnagyobb tartaléka. Az is igaz, hogy gyors apadásnak indult, mivel a jegybank dolláreladásaival augusztus óta számtalanszor védte a rubelt, ám ezzel a hiábavaló taktikájával novemberre felhagyott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.