Tömeges vállalati csődök éve volt a tavalyi

Az elmúlt évben közel 14 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója, így 2008-ban a vállalkozások 4 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit. A leginkább kockázatos iparágnak változatlanul az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek.

Tavaly a fizetésképtelenségi eljárások száma itthon közel 14 százalékkal ugrott meg, ami azt jelenti, hogy nagyjából minden huszonnegyedik hazai cég került válságba – derül ki a Coface Hungary friss elemzéséből. Ugyanakkor rengeteg új céget is alapítottak, ezek hátterében nem a gazdasági növekedés vagy a beruházások állnak, hanem az a folyamat, hogy kifizetetlen számlákat maguk mögött hagyó cégek helyébe sok esetben újakat hoztak létre. Ez a tendencia különösen 2008–ban ugrott meg, amit csak megerősített a leegyszerűsödött cégalapítási lehetőség.

Az eljárások 54 százalékát a felszámolási eljárások adják, volumene 17 százalékkal nőtt meg. Az ügyek másik nagy arányát végelszámolások teszik ki, arányuk tíz százalékkal növekedett meg. Nem javul a helyzet a „igazi csődeljárások” számát tekintve, amelyek a vállalkozások fizetőképességének helyreállítására, azaz azok megmentésére irányulnak. Ilyen eljárások 2008-ban rendkívül alacsony számban indultak. A tavalyi évben mindösszesen 15 ilyen eljárás indult Magyarországon.
Az eljárás alá került cégek árbevétel szerinti megoszlását a bejegyzett társaságok hasonló arányaival összevetve kiderül, hogy 2008 év során is a legtöbb eljárást a 20 milliós fogalom alatti mikrocégek, valamint a 20 és 300 millió forint közti, a családi kereteket éppen kinőtt cégek ellen folytatták, továbbá itt a legnagyobb a fizetésképtelenné válás valószínűsége. Az eljárások százalékos megoszlásához hasonlóan a hazai vállalkozások 73 százalékának éves forgalma még a 20 millió forintot sem haladja meg.

Az eljárások nagy mértékű növekedésének okát a Coface abban látja, hogy még mindig tömegesen vannak jelen a kényszervállalkozások. Ezek a kényszervállalkozók nem végeznek valódi gazdasági teljesítményt, eltűnésük nem fogja érdemben befolyásolni az ország gazdasági mutatóit. A több mint egymillió gazdasági szervezetből csak 40 ezer számít hitelképesnek és ez a helyzet csak tovább fog romlani, hiszen a vállalatok kis hányadának van növekvő bevétele. A fizetésképtelen cégek száma idén minden valószínűség szerint tovább emelkedik.

A globális pénzügyi válság, illetve az abból fakadó gazdasági válság fokozott óvatosságra inti a piac szereplőit. A növekvő károk, romló kárhányadok nemzetközi és hazai viszonylatban már most is megfigyelhetők, és ez tovább romlik az elkövetkezőkben. Fontos – emeli ki a várható tendenciákkal kapcsolatban a Coface Hungary lapunkhoz is eljuttatott elemzése –, hogy a pénzügyi válság mennyire és milyen tartósan borítja fel a vállalati hitelezést, illetve milyen mértékben szűkülnek a cégek számára elérhető források. A vállalatok likviditásának romlása, a finanszírozás csökkenése negatívan hat a fizetőképességükre.

A fizetésképtelenségi eljárások ágazati számát vizsgálva kiderül: a legtöbb fizetésképtelenségi eljárásban továbbra is az építőipari és kis-, illetve nagykereskedelmi cégek érintettek, az összes hazai fizetésképtelenségi eljárás 26 százalékát kereskedelmi vállalkozások, további 17 százalékát építőipari cégek ellen indították az elmúlt évben. A kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozások között leginkább a élelmiszeripari termékek valamint a ruházati termékek, kereskedelmével foglalkozó vállalkozások voltak a legnagyobb számban érintettek. Ezek mellett az eljárás alá vontak között a turisztikában, az ingatlangazdálkodásban valamint a gépjárműiparban tevékenységetfolytató vállalkozások vannak nagy számban.

A globális pénzügyi válság, illetve az abból fakadó gazdasági válság fokozott óvatosságra inti a piac szereplőit. A növekvő károk, romló kárhányadok nemzetközi és hazai viszonylatban már most is megfigyelhetők, és ez tovább romlik az elkövetkezőkben. Várhatóan idén lesz a válság tetőpontja. Magyarország rendkívüli helyzetben éli meg a mostani válságot, hiszen az országban sokkal több vállalkozás működik, mint amennyit ez a piac képes eltartani. Kérdés, hogy a pénzügyi válság mennyire és milyen tartósan borítja fel a vállalati hitelezést, illetve milyen mértékben szűkülnek a cégek számára elérhető források. A vállalatok likviditásának romlása, a finanszírozás csökkenése negatívan hat a fizetőképességükre és ez tükröződik majd vissza a fizetési határidők meghosszabbodásában, mivel a pénzintézetek szigorodó hitelezési politikájából adódóan ilyenkor a szállítói hiteleket hosszabbítják meg a vevők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.