Tömeges leépítés a Boeingnél

Az amerikai Boeing a megrendelések visszaesése miatt 4500 dolgozójától válik meg, azaz, összlétszámát 6,6 százalékkal csökkenti. Az elbocsátások főként a Seattle-i gyártóbázisokon dolgozókat érintik, közülük is szerződésees munkatársak számíthatnak arra, hogy az utcára kerülnek.

A leépítési hullám a második negyedévben indul - jelezte közleményében a világ egyik vezető polgárirepülőgép-gyártója. A Boeing versenyképességének megőrzésével magyarázza a kényszerű intézkedést. A Chicagó-i központú cég hatékonyabbá szeretné tenni a működését. A Boeing megrendelésállománya egyébként rekord szinten van: 3714 repülőgép legyártására van élő szerződése a légitársaságokkal - írja a Bloomberg.

Ez a szám azonban gyorsan csökkenhet, amint a válságra hivatkozva újabban tucatszám mondják le a rendeléseket. A cégnek tavaly csupán 662 új megrendelést sikerült szereznie, szemben a 2007-ben felvett 1413-as mennyiséggel.

Az Egyesült Államokban egyébiránt rohamos tempóban nő a munkanélküliség, a pénteken közölt hivatalos statisztika szerint 2,589 millióan váltak munkanélkülivé tavaly a világ legnagyobb gazdaságában, ennyien utoljára a második világháború után voltak állás nélkül. Decemberben a munkanélüliségi ráta - az elemzői várakozásokat felülmúlva - 7,2 százalékra nőtt, ez pedig 16 éves rekordnak felel meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.