Tőketerebesi erőmű: Ismét felfüggesztve

A Kassai Építési Hivatal szerint időre van szüksége, hogy elbírálják a hőerőmű létesítésével kapcsolatos érveket és ellenérveket. A helyi civilek tiltakoznak a történelmi borvidéken megvalósuló "megalomániás" terv ellen. A beruházó ellenben belehúzna, és már az idén elkezdené az erőmű építését.

Tegnap a kassai Kerületi Építési Hivatal illetékesei bejelentették, hogy bizonytalan időre felfüggesztették a Tőketerebesre tervezett  885 megawattos hőerőmű engedélyeztetési eljárását.Érdeklődésünkre csupán ehhez annyit tettek hozzá, hogy időre van szükségük az ellenvetések és a szakmai ellenérvek tanulmányozásához és elbírálásához.

A döntés előzménye, hogy kedden a hivatal levélben értesítette a magyar határhoz és a tokaji történelmi borvidékhez közeli kelet-szlovákiai járási székhely önkormányzatát, hogy elkezdődték a városukba tervezett hőerőművel kapcsolatos ügyintézést. Szerdán a kassai illetékesek a helyszínen meghallgatást tartottak, ahol átvették a polgármesteri hivatal tiltakozását és szakmai ellenvetéseit tartalmazó levelet. Az épület előtt a térség környezetvédői és a helyi polgárok tiltakoztak a környezetkárosító elképzelések ellen. Többen felvetették azt is, hogy a tervezet súlyosan veszélyezteti a tokaji történelmi borvidéket is.

A  nagyobb mértékben szénnel, kisebb arányban gázzal fűtött hőerőmű felépítését a pozsonyi környezetvédelmi tárca nem ellenzi. Szerintük a káros hatások és a kockázatok elenyészőek, valójában ki sem mutathatóak  Ugyanakkor Lubomír Jahnátek szlovák gazdasági miniszter nemrég azt hangoztatta, hogy az erőműből nagy mennyiségű szennyező anyag és por kerülne a levegőbe, s egyéb káros következményekkel is számolni kellene.

Ráadásul az egykori cukorgyár épülete – ahol az új létesítmény működne – mindössze száz méterre van a járási székhely egyik lakótelepétől. Közölte azt is, hogy a Szlovákiai Villamosművek (SE) olasz többségi tulajdonosa, az Enel 2013-ig korszerűsíti az ukrán határhoz közeli, vajányi (Vojany) hőerőművet, s ezért sem indokolt az újabb kelet-szlovákiai beruházás.

Ennek ellenére a beruházó, a Csehszlovák Eneregetikai Társaság (CES)  vezetői közölték, hogy az 1,3 milliárd euró költségű hőerőmű építését még az idén szeretnék elkezdeni. A prágai Energoprojekt vezérigazgatója szerint Európa legkorszerűbb létesítménye lesz a tőketerebesi, amely minden környezetvédelmi normáknak megfelel, s 3500 új munkahelyet teremt abban a térségben, ahol a legnagyobb arányú a munkanélküliség. Gejza Gore, az erőmű ellen tiltakozó helyi civil szerveződés elnöke érdeklődésünkre közölte, hogy minden törvényes eszközzel megakadályozzák a megalomániás terv valóra váltását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.