Ukrajnába viszi a pénzét az OTP

Tőkét emel ukrán részlegénél az OTP Bank. A pénzintézet 50 millió dollárral erősíti leányát.

Az OTP Bank ukrán részlege náhány hónapon belül 150 millió dolláros tőkeemelésre készül, mondta a részleg elnöke, Dmitrij Zinkov a Reuters hírügynökségnek. "Emelni fogjuk a bank tőkéjét. Terv van arra, hogy 50 millió dollárt kapunk anyabankunktól alárendelt kölcsöntőke gyanánt, és tavasszal 100 millió dollárral emeljük az alaptőkét. Amikor mindezt megkapjuk, a tőke elegendő lesz, és megfelel majd minden követelménynek - mondta Zinkov.

Az Ukrajnában működő 180 bank közül az OTP-é nagyságra a hetedik a mérlegfőösszeg alapján. Január elsején az alapító tőkéje 169 millió dollárnak felelt meg.

Az ukrán központi bank nemrégiben felmérte az ország első 17 bankházát, és arra a megállapításra jutott, hogy 24 milliárd hrivnya (3,1 milliárd dollár) tőkepótlásra van szükségük.

A londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a hét elején készségét nyilvánította 500 millió euró (630 millió dollár) befektetésére a vele együttműködő ukrajnai bankokba, köztük az OTP ottani érdekeltségébe, de erről további részletek még nem ismeretesek.

"A tárgyalások folytatódnak (az EBRD-vel). Ha lesz eredmény, az csak tovább fogja erősíteni a bizalmat bankunk iránt" - mondta erről Zinkov.

Az OTP ukrán részlege októberben 100 millió dolláros szindikált kölcsönt vett föl a piacon, ez átsegítette a tavalyi utolsó negyedéven, és ezzel azon kevés ukrán bank között van, amelyeknek eddig nem volt szükségük pénztámogatásra a központi banktól.

"Egyetértés alakult ki a bank fejlődését illetően. Elkötelezettség van a részvényesek oldalán, hogy idén támogatják bankunkat, és megállapodás van a részvényesek és a bankvezetés között az idei tevékenységet illetően is" - hangsúlyozta az ukrán részleg elnöke.

"Pillanatnyilag a fő cél megfelelő szinten tartani a kölcsönportfolió minőségét, növelni az ügyfelek számát és megtartani a betéteket. Jelenleg nincs szó a kölcsönzés növeléséről Ukrajnában" - tette hozzá.

Tavaly a lakossági kölcsönportfolió 48 százalékkal, a vállalati 27 százalékkal nőtt. A bank megkezdte ügyfelei tartozásának átalakítását is, azért, hogy megtartsa ügyfeleit.
"Ha meg akarjuk őrizni a kölcsönportfolió jó minőségét, a banknak ügyfeleivel együtt kell átvészelnie a válságot" - magyarázta Zinkov, és hozzátette: a külföldi devizakölcsönök mintegy a fele átalakításra, azaz átütemezésre szorul". 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.