Rezsi: többe kerül, mint négy éve

A közüzemi költségek a 2010-es szint közelében járnak.

Későn kezdte, s ezért elvesztette a rezsiharcot a kormány – ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) rezsiadataiból. A KSH az inflációs index kiszámolásakor minden egyes hónapban összeírja az árakat, külön gyűjtve minden rezsitételt is. Az adatokból jól látszik, hogy a rezsiharc kezdete óta a kormány jelentős eredményeket ért el: a gáz ára, de az elektromos áram és a távfűtés díja is 2012 decembere és 2014 februárja között 20 százalékkal csökkent, míg a víz 11 százalékkal, a csatorna 9,9 százalékkal lett olcsóbb. A szemétszállítás díjából 8,3 százalékot faragtak.

Gond csak azzal van, hogy az árak mérséklése nem volt mindig ennyire fontos a kabinetnek. 2010 januárjához képest ugyanis a mérleg egészen más képet mutat. A legnagyobb eredménnyel az áramszolgáltatók drágítási szándékaival szemben lépett fel a kormány – itt a harc már megkezdődött korábban is, és egy több mint 3,5 százalékos árcsökkentést regisztrált a statisztika a kormány színre lépése után. Ennek az eredménynek a bejelentése mégis elmaradt, aminek az a vélhető magyarázata, hogy az árcsökkentésről még Bajnaiék döntöttek, igaz, eddig úgy lehetett tudni, hogy ezt elhalasztották. A ma elátkozott szolgáltatók viszont már 2011-ben örülhettek némi kompenzációnak: a KSH márciusában regisztrált 4 százalékos áremelkedést, majd 2012 februárjában egy 2,7 százalékosat. Ennél nagyobb áremelkedést nem engedtek. Így aztán a villamos energia esetében majdnem a teljes 20 százalékos rezsicsökkentés megjelenik akkor is, ha a 2010. januári állapothoz képest vizsgáljuk az árakat: egész pontosan 18,1 százalékos.

Nem állunk ennyire jól a gázáraknál. Az árak 2010 és 2012 között a statisztika szerint folyamatosan emelkedtek: 2012 novemberében már a 2010. januárinál közel 28 százalékkal nagyobb vezetékes gázszámláról adott számot a statisztika. Így aztán nem is lehet azon meglepődni, hogy a rezsiharc ellenére ma is többet kell fizetni a gázért, mint négy évvel ezelőtt.

Ennél csak a csatorna és a szemétdíj esetében mutat rosszabb képet a statisztika: az ezeknél bejelentett tízszázalékos rezsicsökkentést sok helyütt előzhette meg némi emelés. Mindenesetre az árak a meghirdetett kormányzati harc idején is nőttek ezeken a területeken, majd a hivatalos mérséklés bejelentése után ereszkedtek lejjebb. A kormányváltás árszínvonalánál mindenesetre most ezeken a területeken érezhetően magasabbak a díjak – vagyis nem mindenütt lehet győzni.

A kormány például a vízdíjak esetében is beérte a „döntetlennel”: itt tulajdonképpen a 2010-es árszínvonal a mérvadó most is, míg a központi fűtésnél azért sikerült kisebb eredményt elérni: 5,3 százalékkal csökkentek az árak az elmúlt négy évben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.