Több tonna papírt spórol az elektronikus ügyintézés

Az elektronikus céges beszámolókkal évi hatvan tonna papír felhasználását spórolja meg az ország. Mégis, más ügyekben lassú az átállás.

Az Európai Unió célja, hogy 2020-ra a számlák 20-30%-a már elektronikus legyen. Ma több mint 200 vállalat képviselője gyűlt össze az első Papírmentes Napon az Öböl Házban, ahol a Föld Napja alkalmából olyan informatikai megoldások kerültek bemutatásra, melyek segítik a vállalati papírfelhasználás csökkentését. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól Fekete Gábor olyan sikeres projektet mutatott be, amellyel több mint évi 60 tonna papírt spórolt meg a hivatal.

Jelenleg hibrid korszakban élünk: hiába állnak rendelkezésre az elektronikus megoldások, a papírmentes iroda még korántsem valósult meg, annak ellenére sem, hogy az elektronikus ügyintézés sokkal gyorsabb, költséghatékonyabb megoldást jelent a vállalatok számára – mondta Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) elnöke. 

Fekete Gábor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkára rámutatott, hogy a „papírmentes hivatal” megvalósulásához a közigazgatásban szemléletváltásra van szükség, ugyanis az elektronikus folyamatok nem egyenlők a papíralapú folyamatok elektronikus lefordításával.

Az egyik ilyen sikerprojekt az Elektronikus Mérlegbeszámoló Rendszer, mellyel a hivatal több mint évi 60 millió tonna papírt spórol meg – ez 150 millió Ft megtakarítást jelent –, és 167 négyzetméter hasznos, irattárolásra használt területet megspórolható általa.

Ma már az elektronikus számlákat is elfogadják, akárcsak a papíralapúakat – mondta Czöndör Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) főosztályvezetője. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az elektronikus számlázás esetén informatikai vizsgálatra is számítania kell a vállalatoknak. Ennek kapcsán az egyik leggyakoribb problémát a nem megfelelő archiválás jelenti. A vállalatoknak ugyanis gondoskodniuk kell az e-számlák megőrzéséről, emellett biztosítaniuk kell a megfelelő védelmet, hozzáférést, előkereshetőséget és értelmezhetőséget is.

Olyan esetben például, amikor a számla olvasásához egy speciális program szükséges, ezt a programot is a hatóság rendelkezésére kell bocsátani. Mamuzsics Gábor, a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának osztályvezetője elmondta, hogy az Európai Bizottság alapvető célja, hogy megteremtse az egységes szabályozást az Európai Unión belül, és 2020-ra a számlák húsz-harminc százaléka már elektronikus számla legyen.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.