Több hónapot késett a kormány a kinevezésekkel

Több hónapos késéssel rendezte a kormány az EBRD-ben, illetve az IBRD-ben a képviseletre jogosult személyek kinevezését. Július közepéig volt államtitkárok képviselték papíron Magyarországot a szervezetek kormányzótanácsaiban, pedig a posztot aktív kormányzati szereplőknek kell betölteniük.

Nem az EBRD-ben betöltött igazgatósági, hanem az IBRD-ben betöltött kormányzótanácsi poszton veszi át Kármán András volt adóügyi államtitkár helyét Pleschinger Gyula jelenlegi államtitkár, így a váltásnak nem lesz befolyása a hiteltárgyalásokat folytató kormánydelegáció összetételére.

Tegnap este jelent meg a Magyar Közlönyben az erről szóló kormányhatározat, amely alapján arra következtettünk (hivatalos tájékoztatást a késői időpont miatt már nem tudtunk szerezni), hogy a helycsere akár a tárgyalásokra is hatással lehet. Azonban nem lesz ilyen következménye a határozatnak.

Amikor Kármán tavaly ősszel az European Bank of Reconstruction and Development (EBRD) igazgatóságába került, lemondott államtitkári posztjáról – ebből kiindulva feltételeztük, hogy Pleschinger esetében is ez történik. Azonban Kármán marad az EBRD-nél, az International Bank of Reconstruction and Development (IBRD, a Világbank intézménye) belüli váltás pedig nem jár olyan kötelezettségekkel, ami miatt Magyarország képviselőjének külföldön kellene tartózkodnia. Pleschinger tehát továbbra is részt tud venni az itthon folyó hiteltárgyalásokon.

A kinevezésnek egyébként már akkor meg kellett volna történnie, amikor tavaly ősszel Pleschinger átvette az államtitkárságot Kármántól. Vagyis a mostani határozattal háromnegyed éves csúszásban volt a kormány. Kármán papíron tehát mostanáig betöltötte a kormányzótanácsban a helyettes kormányzói tisztséget, de a kormányt olyan személynek kellett volna képviselnie, aki valamelyik szakminisztériumban dolgozik. Erre a feladatra a minisztert, illetve helyetteseként valamelyik államtitkárát kell kinevezni.

A késlekedés azonban nem akadályozta meg a magyar államot abban, hogy megfelelő módon részt vegyen az IBRD munkájában: a szokásos májusi közgyűlésen maga a tárcavezető, Matolcsy György volt jelen, képviseleti jogának birtokában.

Ugyanez volt egyébként a helyzet az EBRD kormányzótanácsában történt helycserével is, amiről szintén a tegnapi kormányhatározatban rendelkeztek. Nyikos Évát Zsarnóci Csaba váltotta, s ennek is hónapokkal korábban meg kellett volna történnie. A harmadik kinevezett, Nátrán Roland volt NGM-es helyettes államtitkár esetében viszont jól időzítették a váltást, mert Nátrán egészen mostanáig a szaktárcánál dolgozott.

Kármán András
Reviczky Zsolt 2011.05.27. Digitális 2011. május 27. Kármán András, államtitkár. Pénzügyminisztériumban. Fotó: Reviczky Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.