Több bank felfüggesztette a devizahitelezést

A bankok kissé tanácstalanok: egy részük felfüggesztette ugyan az új, jelzálog alapú devizahitel igénylések befogadását, miután Matolcsy György bejelentette, hogy július elsejétől csak forint alapú hitelek mögé jegyezhető be jelzálogjog, a részletek azonban még mindig nem ismertek, így a már elbírált és megítélt hiteleket devizában folyósítják.

A CIB Banknál elmondták, hogy a jelenlegi információk szerint a kormánydöntés végrehajtása több törvény módosítását is igényli, ami értelemszerűen időt igényel.

A folyamatban lévő ügyletek esetén - befogadott, szerződött, illetve szerződéskötésre váró, jóváhagyott - továbbra is a normál eljárás szerint járnak el. Az euró alapú hiteleket euróban folyósítják és euróban jegyeztetik be a jelzálogjogot is.

A CIB Bank - a kormánydöntés illetve a jogszabályi változások részletesen megismeréséig - felfüggeszti a devizahitelek befogadását azonnali hatállyal mind a magánszemélyek által kezdeményezett ingatlanfedezetes hitelek, mind pedig a magánszemély ingatlanfedezet mellett nyújtott mikrovállalkozási hitelekre.

Az átstrukturálásoknál az euró-alapúra történő átállási igényeket teljesítik, ebben az esetben nincs szükség új jelzálogjog bejegyzésre és kidolgozzák a CIB Megoldás Hitel forint-alapú konstrukcióját is.

A változás a hitelkérelmek egyre csökkenő arányát érinti: a CIB-nél 2009. év végére minden 100 újonnan folyósított jelzáloghitelből 35-40-et már forint alapon igényeltek az ügyfelek, a jelenlegi időszakban az új hitelkihelyezéseken belül a forinthitelek aránya már mintegy 90 százalék.

Az OTP Bank a sajtóból értesült a devizahitelezést érintő kormányjavaslat tartalmáról, amely több nyitott kérdést hagy maga után. A nyitott kérdések ellenére, a jogi bizonytalanságból adódó kockázat csökkentése érdekében, a bank július 1-jével felfüggesztette a devizaalapú lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitelek forgalmazását, a hitelintézet új deviza alapú hiteligényt nem fogad.

A lakossági jelzáloghiteleknél az euró alapú hitelek aránya folyamatosan csökken az új folyósításokból, júniusban az OTP-nél a 10 százalékot sem érte el.

Az Erste is bejelentette, hogy csak forintban nyújt jelzáloghitelt, a június 30-ig leszerződött, de még nem folyósított hiteleket azonban euróban folyósítja.

Bár az új szabályozás körül még rengeteg kérdés nyitott, az Erste Bank a 2010. június 30-ig leszerződött, de még nem folyósított hiteleket az eredeti szerződés szerint folyósítja euróban. A 2010. július 1. előtt már befogadott, de még nem leszerződött ügyletek esetében pedig az eredeti hitelösszeget forintban bocsátja az ügyfél rendelkezésére.

Az Erste Bank az intézkedéseket átmenetinek tekinti a végleges jogi szabályozás megjelenéséig - jegyezték meg.

A Raiffeisen Bank Zrt. is azt közölte, hogy július 1-jétől felfüggesztette a deviza alapú lakossági, továbbá a deviza alapú, magáningatlan fedezete mellett nyújtott vállalkozói jelzáloghitel igénylések befogadását, illetve folyósítását.

A változás a korábban befogadott, illetve már jóváhagyott ügyleteket, még le nem szerződött ügyfeleket is érinti, esetükben szerződéskötésre kizárólag forintban van lehetőség - olvasható a bank közleményében.

Hozzáfűzik, hogy a Raiffeisen Bank a változással érintett valamennyi ügyfelével felveszi a kapcsolatot.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.