Több lehet idén a méz

A tavalyinál jobb lehet a mézszezon Magyarországon, a méhészek a felvásárlási ár emelkedésében bíznak. Mindezt arra alapozzák a gazdák, hogy a tavaly tavaszinál lényegesen jobb állapotban vannak a méhcsaládok – írja mai számában a NAPI Gazdaság. A méhészek már a repceszezonra készítik fel az állományaikat, a termelő családokat – mondta a lapnak Mészáros László, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

Az elmúlt év igencsak közepesre sikerült. Az aszály miatt ugyanis a reméltnél lényegesen kevesebb virágport tudtak gyűjteni a méhek. Ráadásul a márciusi hideg miatt a szokottnál jóval tovább kellett a kaptárban tartani a méheket. Egyelőre nincsenek összesített adatok, annyi azonban már biztos, hogy a tavalyi teljesítmény elmarad az átlagos évi 25 ezer tonnás mézelőállítástól.

Idén az árak emelkedésében is bíznak a termelők. Tavaly a fajtamézek 750-850 forint kilogrammonkénti felvásárlási áron mentek, míg az akácmézért 1250 forintot adtak.    

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.