Több a hátralék és a kikapcsolás a közműcégeknél

Jelentősen megugrottak idén az áramfogyasztói tartozások – derül ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési tárcavezető ez évi és tavalyi, hasonló tárgyú parlamenti válaszainak összevetéséből. A szocialista Tóth Bertalan a jelek szerint évente érdeklődik a miniszternél a közműtartozások száma iránt, mire a miniszter bekéri az amúgy nem publikált adatsort a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH).

A táblázatok összevetésével szembeötlik, hogy a 91–180 napja az áramdíjjal tartozók száma több mint kétszeresére ugrott: a májusi adatsor szerint 170 ezren vannak. A gázszámlával ugyanennyi ideje tartozók száma negyedével 67 ezerre ugrott, míg ugyanezen távhőtartozások száma tizedével 16 ezerre csökkent. A 31–90 napos gáztartozások száma szintén negyedével nőtt, a 180 napon túliak száma viszont 30-40 százalékkal visszaesett, és 16 százalékkal 236 ezerre mérséklődött az 1–30 napos késedelembe esők száma is.

Összességében az áram esetében tizedével nőtt, míg a gáznál ugyanennyivel csökkent a tartozók száma a múlt év azonos időszakához képest; a távhő értékei szinte változatlanok. Mindenkit egybevetve a hátralékos fogyasztók száma 2,3 százalékkal 1,85 millióra emelkedett.

A hátralékoknak a késedelem időtartama szerinti besorolása szerint a gáz- és távhőfogyasztók körében egyértelműen kirajzolódik, hogy míg a rövid távú tartozások mértéke igen jelentősen, akár 40–80 százalékkal is megnőtt, addig a hosszú távúak, illetve a villamosenergia-tartozások inkább csökkenést mutatnak. Mindez az áram területén több mint tízszázalékos összesített visszaesést mutat, míg a másik két szektorban kis mértékben nőttek a tartozások. Az össztartozás 3,5 százalékkal 93 milliárdra csökkent.

A tavalyi és az idei adatsorok összevetéséből az is kitűnik, hogy a tavalyihoz képest majdnem a duplájára, 81 százalékkal 71 ezerre ugrott a gázszolgáltatásból kikapcsolt lakossági fogyasztók száma. Ugyanez az áram területén 21 százalékos visszaesést mutat (és így jelenleg 21 ezer háztartás nem kap áramot), a távhőfogyasztók közül pedig tavalyhoz képest 3,1 százalékkal kevesebben, 6777-en nem kapnak meleg vizet. (Esetükben csak ez korlátozható.)

A Fidesz-kormányzás első éveiben jelentősen megugró közműtartozások íve 2012 óta követhető nyomon a miniszteri válaszok formájában, pontosabban azok nyomán. Azóta most mutat több kategória is emelkedést. Egy lapunknak nyilatkozó szakértő ennek egyelőre nem tulajdonított jelentőséget: a miniszteri indoklással egybecsengően a szolgáltatók eltérő nyilvántartási rendszereire hívta fel a figyelmet.

Mindenki a Főgázhoz kerül

A közműhivatal döntése értelmében 2016. október 1-jéig a Főgáz veszi át a Tigáz 1,2 millió lakossági és hozzá sorolt fogyasztóját is – közölte az átvevő cég tulajdonosi jogait gyakorló állami ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató. Emlékeztetnek, hogy a Magyar Telekom közel 60 ezer ügyfelét augusztusi hatállyal már átvették. Az E.ON több mint 600 ezer ügyfelét legkésőbb 2016. január 1-jétől, míg a GDF Suez mintegy 750 ezer ügyfelét 2016. július 1-jéig veszik át. Így jövő év végén már a Főgáz látja el a teljes lakosságot gázzal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.