Enyhült az utasroham Ferihegyen

Újra csúcsüzem a Ferihegyi 2B terminálon: több száz ember várakozik arra, hogy a becsekkolás után bejuthasson a biztonsági kapukhoz- és felszállhassanak. Az utasok türelmesek, az átlagos várakozási idő egy óra is lehet. A tárgyalások a reptérüzemeltető és a sztrájkolók között kedden folytatódnak.

Hét órára valamelyest enyhült a nyomás a Ferihegyi 2B-n: bár nagyobb hullámokban érkező utasok nyomán időnként megnő a sor, többnyire "csak" két-háromszáz utazó várakozik a biztonsági kapuk előtt. Az enyhülés azzal is magyarázható, hogy Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője szerint a délután váltás jóval "együttműködőbb" munkavállalókból áll.

Közben a sztrájkolók vezetői, Kovács Zoltán és Csorba Gábor elmondták, hogy elmennek holnap tíz órára a BA vezérigazgatóhoz tárgyalni.Szerintük tovább folytatódik a munkáltató részéről az a kifárasztásos taktika, amelynek az utasok isszák meg a levét. A szakszervezet vezetői ugyanis elmondták: időközben ők még a mai napra, 19 órára invitálták meg Jost Lammers vezérigazgatót tárgyalásra, ám ő csak holnap tudja fogadni őket.

Egyébként munkaügyi közvetítőt - mediátort - kért a Budapest Airport a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálattól (MKDSZ) sa zakszervezetekkel folytatott tárgyalásokhoz - mondta el Szollár Domokos, ám egyelőre nem nevezte meg a mediátor személyét.

Kérdés, hogy a hajnalban mekkora tumultus lesz a terminálon, miután a szakszervezetek némileg váratlanul bejelentett sztrájkja - a munkáltató és a sztrájkolók közötti mai tárgyalásokon nem volt szó a sztrájk folytatásáról, azt szakszervezetek a tárgyalásuk után, 14 órakor közölték a céggel és a sajtóval - nyomán délután lezárták Ferihegy 1-et, így az összes, hajnalban induló fapados járat biztonsági beléptetése is 2B-n fog történni.

Az ünnepek előtti sztrájk tapasztalataibol okulva a reptérüzemeltető Budapest Airport (BA) azzal is manőverezik, hogy időről-időre szünetelteti a becsekkolást, hogy így csökkentsék a biztonsági beléptetők előtt álló tömeget. Kérdés, hogy a gépek megvárják-e az utasokat. A decemberi sztrájk idején is a légitársaságok képviselői úgy fogalmaztak, hogy senki sem maradhat le, azonban akkor több olyan utassal is találkoztunk, akik napokon keresztül kíséreltek meg felszállni a gépükre - hiába.

Szollár Domokos egyelőre járattörlésről nem tudott beszámolni, és egyben cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a cég a görög munkavállalókat visszahívta volna. Azonban - mint fogalmazott - ezt bármelyik pillanatban megtehetik, ha a helyzet úgy kívánja, bár kérdésünkre leszögezte, hogy a kérdéses -  szakszervezet által sztrájktörőnek minősített - munkavállalók még Görögországban vannak. 

Korábban Csorba Gábor a sztrájkbizottság vezetője úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi sztrájk támogatottsága a dolgozók között a karácsonykor felfüggesztett sztrájkhoz hasonló, a munkavállalók 80 százaléka nem vette fel a munkát.  Szollár Domokos szerint jelenleg a biztonsági, illetve a biztonsági beléptetést végző dolgozók sztrájkolnak, a délutáni műszak 243 dolgozójából 167-en felvették a munkát.

Mindenesetre a sztrájkolók nagyjából ugyanazt elérték, amit karácsony előtt: a 2A megbénult, csak a becsekkolás történik ott, Ferihegy I.-et pedig 16.30-kor bezárták a sztrájk miatt, az ottani fapados utasokat is a 2B-n léptetik be, ahol viszont emiatt hatalmas a torlódás.

Az újabb sztrájk miatt Szollár Domokos minden utazót arra kért, hogy legalább 3-3,5 órával a gépük tervezett indulása előtt érkezzenek ki a repülőtérre.

Alig egy óra alatt óriási tumultus alakult ki Ferihegyen hétfőn délután
Alig egy óra alatt óriási tumultus alakult ki Ferihegyen hétfőn délután
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.