Tízmilliós támogatás az utcára került kutyáknak

A Mars Magyarország állateledel gyártó és forgalmazó vállalat, az idén tovább erősíti programjait a felelős állattartás területén - mondta Ács Tamás ügyvezető keddi sajtótájékoztatóján. A hazai programhoz tízmillió forintos támogatást kap az öt kiválasztott menhely.

Az anyacég 2006-ban az USA-ban hirdette meg először a gazdátlan ebek helyzetének javítását célzó mozgalmát, amelyet eddig 4 kontinens 11 országában vezettek be. Idén Hollandia és – a közép-európai régióban elsőként –  Magyarország is elindítja az egész évben tartó kampányt.

Hazánkban nemzetközi viszonylatban is sok házikedvencet tartanak – mondta a tájékoztatón Solti László,  a Szent István Egyetem rektora. A kutyák száma óvatos becslések szerint is megközelíti a kétmilliót. Az emberi felelőtlenség következtében azonban évente sokezer négylábú kerül az utcára. Becslések szerint a kóbor kutyák száma országos szinten több százezres nagyságrendű.

A menhelyek zsúfoltak, s mivel csekély anyagiakkal rendelkező civil szerveződésekről van szó, a körülmények korántsem ideálisak. Még a hivatalos követelményeknek megfelelő, engedéllyel rendelkező 48 menhelyen sem. Ennél azonban jóval több, mintegy 120 olyan befogadó telep működik országszerte, amelyek többségében elkeserítő a helyzet.

A Mars termékeinek értékesítése lesz a cég által garantált tízmillió forintos adomány alapja. Ez az összeg azonban több is lehet, az eladás alakulásának függvényében. Mindezek mellett a vállalat további lehetőséget is kínál a program sikeréhez. Az örökbefogadáson túl az elkötelezett érdeklődőknek lehetőségük lesz önkéntes munkára, anyagi vagy kutyatáp formájában történő támogatásra, melyről részletes információkat a kampány honlapja ad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.