Tízmilliós rekordra hajt a Toyota

A Toyota elsőként lépheti át az évi tízmilliós autóeladási álomhatárt. A japánok a tavalyi évet kétszázalékos növekedéssel, 9,98 milliós új rekorddal zárták, míg 2014-re már 10,32 millió eladott gépjárművel kalkulálnak.

Elsősorban a kínai és az észak-amerikai piacon tapasztalható markáns keresletnövekedésnek köszönheti sikereit a Toyota, de a feltörekvő piacokon is egyre kedvezőbbek a japán autógyártó kilátásai. Ha hozni tudják az ambiciózus tervüket, azzal sorozatban harmadik évben állítanának fel forgalmi csúcsot.

A rekorddöntéshez a két legnagyobb ellenlábasuknak, a látótávolságban lévő General Motors-csoportnak és a Volkswagen-csoportnak is lesz néhány szava. A General Motors a múlt héten 4 százalékos tavalyi bővülésről adott hírt, az évet 9,71 milliós darabszámmal zárta a detroiti gyártó a meglóduló hazai és a kínai kereslet eredményeként.

A Volkswagen-csoport ennél tízezerrel kevesebb értékesített autóról számolt be. A Toyota két éve vette vissza a világelsőséget az amerikaiaktól. A GM 77 éven keresztül, egészen 2007-ig birtokolta a világ legnagyobb autógyártójának kijáró címet. Akkor három évig a japánok álltak az élre, majd egy évre átmenetileg átengedték az elsőséget a GM-nek – emlékeztet írásában a The Wall Street Journal.

Az Egyesült Államok a Toyota kiemelt piaca, ahol az idén összesen 2,3 millió Toyotát és Lexust szeretnének értékesíteni. Kínában piacvezetővé szeretne előlépni a cég, ezt célozza az idei évre várt húszszázalékos ottani forgalomnövekedés, ami 1,1 millió eladott járművet feltételez.

A vállalat Európára vonatkozóan nem számszerűsítette terveit, csak annyit jegyeztek meg, hogy a tavalyi, 848 ezres forgalmat felül szeretnék múlni. Hazai piacon viszont gyengébben fognak muzsikálni, köszönhetően a keresletet várhatóan visszavető áprilisi áfaemelésnek.

Az ötszázalékos visszaesés azt jelenti, hogy másfél millió Toyota kelhet el Japánban. Más ázsiai piacokon sem sok remény mutatkozik ennek kompenzálására, Thaiföldön például tíz százalékkal négyszázezerre eshet vissza az értékesítés 2014-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.