Tízmilliárdos osztalék a Mátrai Erőműnél

Tavaly 20 milliárdos nyereséget ért el a lignittüzelésű Mátrai Erőmű, amely ebből 10 milliárdos osztalékot juttat tulajdonosainak, a többségben lévő német RWE-nek illetve a kisebbségi pozíciójú Magyar Villamos Műveknek.

Vita nélkül fogadták el az igazgatóság kiemelkedő osztalékfizetési javaslatát a magyar otc (tőzsdén kívüli)-részvénypiac egyik utolsó mohikánjának számító Mátrai Erőmű részvényesei - írja a Napi Gazdaság.

A visontai lignittüzelésű erőmű 2010-ben 95,7 milliárdos árbevétel mellett 19,8 milliárd forintos adózott eredményt ért el.

A 72 százalékban a német RWE, 25,5 százalékban pedig az MVM-csoport tulajdonában álló, 34,2 milliárd forintos jegyzett és osztalék után 86 milliárdos saját tőkével működő energiacég igazgatósága a nyereség megfelezését javasolta a részvényeseknek.

Így tízmilliárd forintot fizetnek ki osztalékként és 9,8 milliárd forint került az eredménytartalékba.

Valaska József, az igazgatóság elnöke elmondta: a stratégia a fukusimai események hatására sem változott. Az új beruházási döntésekre 2013-ig, az új EU-klímapolitika végleges kialakulásáig érdemes várni - fogalmazott. 2015 előtt nem várható, hogy a tisztaszén-rendszerű erőművek technológiája piacéretté válik - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.