A Wizz Air Magyarország de facto nemzeti légitársasága

Ezt Váradi József, a regionális diszkont-légitársaság vezérigazgatója mondta azon a ferihegyi ünnepségen, ahol felavatták azt a csaknem egymilliárd forintból épült, kétezer négyzetméteres hangárt, amely a Wizz karbantartó bázisaként működik majd. A Budapesten állomásozó gépeik száma tízre nő.

A vezérigazgató szavait segít értelmezni, ha tudjuk: az épületet a Budapest Airport építtette, méghozzá a kormányfő jó barátjaként ismert Garancsi István cége, a Market Zrt. közreműködésével. A Wizz Air pedig 15 évre bérbe vette az épületet, hogy a Lufthansa Technik szakemberei elvégezhessék abban az Airbus A320-as és az újonnan rendelt, csaknem ötven utassal többet szállító A321-es gépek karbantartási munkáit.

A színek ellenére de facto nemzeti a légitársaság
A színek ellenére de facto nemzeti a légitársaság
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ez utóbbi repülők egyébként először a magyar bázison állnak majd forgalomba, elsőként az év végén a Budapest–London Luton, később a brüsszeli, eindhoveni és isztambuli járatra állítják be azokat. A hangárépítés elodázhatatlan volt, hiszen a Wizz Air komolyan növeli jelenlétét Budapesten, tegnap például azt jelentették be, hogy tízre nő a Budapesten állomásozó gépeik száma. A Lufthansa Technik azonban nemcsak a Váradi József vezette cégnek végzi a repülőgép-karbantartási munkáit, s hangárjai csúcsra vannak járatva már most is: tavasszal már egy felfújható hangárt is üzembe kellett állítaniuk.

Az avatón most Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter helyett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter képviselte a magyar kormányt, aki erős mondattal nyitott: – Hazánk elemi érdeke, hogy magas színvonalú, megbízható légiközlekedési szolgáltatások kapcsolják be a világ vérkeringésébe. Seszták miniszter szavai hallatán a hazai légi közlekedés szakemberei hosszas várakozást követően törölhetik az izzadságot a homlokukról, ugyanis hosszú idő óta az első alkalom, hogy egy miniszter ismeri el a légi közlekedés fontosságát a gazdaságban azóta, hogy 2012-ben a kormány hosszas semmittevést követően hagyta bedőlni az akkori nemzeti légitársaságot, a Malévot, s több mint ezren hagyták el a szakmát.

A Wizz Air Hungary Kft. a március végén véget ért üzleti évében 1,309 millió euró (csaknem négyszázmilliárd forint) bevételről adott számot. A Jersey-szigeteken bejegyzett Wizz Air Holdings által tulajdonolt cég majdnem kétszázmillió euró, mintegy hatvanmilliárd forint eredményt ért el. A légitársaság magyar regisztráció alatt repül, sok adót idehaza, ám társasági adót Svájcban fizet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.