Tízezer munkahely van veszélyben

Állami beavatkozás nélkül rövid időn belül akár 12-15 ezer munkahely is megszűnhet a magyar baromfiágazatban. Az egykori sikerszektor újraélesztéséhez több százmilliárdos fejlesztésre, áfacsökkentésre, az uniós támogatások hatékonyabb felhasználására van szükség.

Az utóbbi években nagyot romlott a magyar baromfiágazat versenyképessége - számolt be a Napi Gazdaság. A termelők felélték megtakarításaikat, a fejlesztések elmaradtak, az épületállomány és a technológia elavult, a magas áfaterhelés, illetve a vásárlóerő hiánya miatt megindult a szektor leépülése. Ez rövid távon akár 12-15 ezer munkahely megszűnését is jelentheti.

A Baromfi Termék Tanács (BTT) most elkészült hétéves fejlesztési stratégiája szerint a folyamat megállításához jól átgondolt, a termelési alapoktól a hizlalás korszerűsítésén át a vágóhidakig egymásra épülő, részben uniós támogatással megvalósuló fejlesztésekre van szükség. Így európai szinten is jelentőssé, a termelők számára ismét jövedelmezővé tehető az ágazat. Ehhez összesen 315 milliárd forint értékű beruházásra van szükség, a legfontosabb a keltetők és a vágóüzemek fejlesztése.

Magyarország egy főre vetített baromfihúsexportja a beruházások eredményeként mind volumenében, mind értékben a legnagyobb lehetne Európában, étkezési tojásból pedig önellátó lenne az ország – állítja a BTT. A fejlesztésekkel hosszabb távon az állam is jól járna: a program végére 10-12 ezer fővel bővülhetne a foglalkoztatottak száma, az ágazat adóbefizetései áfa nélkül elérhetnék az évi 38-40 milliárd forintot.

A beruházások mellett szükség van az áfa drasztikus csökkentésére, a baromfi-állatjóléti támogatások tízmilliárd forintra emelésére, de erősíteni kell az integrációt is. Elengedhetetlen, hogy a következő időszakban jobban hozzájussanak az uniós forrásokhoz a jelenlegi definíciók szerint nagyvállalatnak minősülő, a támogatásokból lényegében kizárt cégek – ezek ugyanis uniós szinten csak középvállalkozások, és így versenyhátrányban vannak más országok termelőivel szemben.

A terméktanács megfontolandónak tartaná egy önkéntes alapon szerveződő nemzeti exportvállalat létrehozását is, amelynek révén jelentősebb árualappal több uniós vagy harmadik országbeli piacon is versenyképes megjelenéshez juthatna az ágazat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.