Tizenötmilliárdot kérnek a tokaji bornak

15,5 milliárd forint közpénzre lesz még szükség ahhoz, hogy az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház befejezhesse megújulási programját, melynek során technológiai és minőségi szempontból is új alapokra helyezik a bortermelést – mondta Tombor András, a cég ügyvezető felügyelőbizottságának elnöke, aki szerint 2019-ben már osztalékot fizetnek majd az államnak.
Még 15,5 milliárd forintra lesz szüksége a Tokaj Kereskedőháznak: ennyi szükséges a további beruházásokhoz, valamint a veszteségek finanszírozásához, mivel a cég az átalakításának befejezéséig termel veszteséget is. Az állami borászati cég Tokaj-Hegyalján több mint ezer család megélhetését biztosítja azzal, hogy felvásárolja a termelők szőlőjét.
falseMóricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az idén a korábbiaknál magasabb, 140–400 forint közötti áron vették a szőlőt, és a társaság ígérete szerint a gazdák már januárban pontosan tudják majd, milyen feltételek és minőségi elvárások mellett, mennyiért veszi meg tőlük a szőlőt az állami cég. Szappanos Péter, a vállalkozás frissen kinevezett, tanácsadóból lett vezérigazgatója szerint folyamatosan emelik a felvásárlási árakat, de cserébe magasabb minőségű szőlőt várnak. Az idei felvásárlási ár szerinte nemcsak hogy a költségeket fedezi, de tisztes hasznot is garantál. A szüret Tokajban kilenc hétig tartott, a leszedett mennyiség alapján a nyolcadik legjobb volt az elmúlt tizenhat évben, míg minőségben a harmadik. A 20,86-os mustfok jobb az elmúlt 16 év átlagánál.

Amióta 2013-ban meghirdették a tokaji megújulási programot, a cég 12,4 milliárd forintot kapott, amiből 4,5 milliárd forint tulajdonosi hitel. Összesen 17,1 milliárd forint értékben hajtanak végre fejlesztéseket. Már elkészült az új tartálycsarnok első üteme, a projekt végén a létesítmény kapacitása összesen százezer hektoliter lesz, ennek cirka kétharmada már elkészült. Így lehetővé válik az irányított erjesztés, ami a modern borászat alapvető eljárása, tehát jelentősen javulhat a borok minősége. Az új palackozó építése 2016 nyarán fejeződik be, erre 4,5 milliárd forintot fordít a cég.

– Az állami források utolsó fillérje is címkézett, azaz csak az adott célra használható fel – tette hozzá Tombor András. Ami az állami pénzek megtérülését illeti, Szappanos vezérigazgató szerint magánbefektető is adott volna erre a beruházásra forrást, vagyis az állam adott időtávon tisztes haszonnal fogja viszontlátni a borászati cégnek adott milliárdokat. 2019-ben már a Tokaj Kereskedőház osztalékot fog fizetni az államnak – ígérik. A tulajdonos a napokban meghosszabbította az ügyvezető felügyelőbizottság mandátumát, és abba beválasztották Prácser Miklóst, a Hegyközség elnökét is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.