Tizedére csökkent a hazai paprika termőterülete

Évről évre egyre több a támogatás, mégis a válság felé sodródik a paprikapiac. A hungarikumokat előszeretettel támogató szaktárca a jelek szerint tehetetlenül nézi, hogy egyre kevesebb őrölt paprika készül az országban. 

Egyre nagyobb válság felé sodródik a magyar fűszerpaprika-termelés a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. elnök-vezérigazgatója, az Országos Fűszerpaprika Terméktanács elnökségi tagja, korábbi elnöke szerint. Mint Németh József a Hirado.hu oldalon kifejtette: a termőterület a 25 évvel korábbi szint tizedére csökkent, ma emellett már csak mintegy 800 kistermelő és 200 vállalkozás termel fűszerpaprikát Magyarországon. Azt is a 2000-es évek eleji 7000 hektárhoz képest már csak 1500 hektáron. Ma nagyjából 13 ezer tonna nyersanyag terem az őrleményekhez, szemben a 15 évvel ezelőtti 60 ezres mennyiséggel.

A Földművelésügyi Minisztérium tavaly és az idén is segítette a minőségi fűszerpaprika-előállítást azzal, hogy támogatást biztosított a minősített szaporítóanyag felhasználáshoz. A mintegy 170 millió forintos keretből a gazdák a megvásárolt fémzárolt vetőmag nettó árának 75 százalékára voltak jogosultak vissza nem térítendő támogatás igényelni. 

Az elmúlt évtized magyar termelési csökkenése elsősorban annak köszönhető, hogy megnyílt a hazai piac az uniós versenytársak előtt, és így az országot elárasztották az alacsony árú termékek. A szárított fűszerpaprika import a korábbi átlagos 500 tonnáról a csatlakozás után átlagban 2500-3000 tonnára nőtt. Az export mennyisége ezzel szemben néhány száz tonnára csökkent.

Az import fűszerpaprikák elsősorban az unió országaiból érkeznek, így uniós élelmiszerbiztonsági vizsgálatokon kell megfelelniük, a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal ráadásul ellenőrzi egyebek közt az aflatoxin tartalmát. Nagy mennyiségű import érkezik azonban Kínából is, a szakemberek szerint ezek viszont nem a boltok polcaira kerülnek, hanem zsákos áruként élelmiszeripari-húsipari célra használják fel őket.

Az importnyomás mellett a termelés visszaesésének másik oka az elavult technológia. Ez szintén gátolja a magyar termelők versenyképességét. Míg ugyanis a versenytársak a napon szárítják a paprikát, addig a magyar termelők legtöbbje korszerűtlen szárítóberendezésekkel teszik ezt. Az elavult technológia miatt 10 tonna alatt marad a magyar termésátlag, ha viszont fejlesztenének a gazdák, elérhetnék akár a 30 tonnás hozamot is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.