Az Audi lehetőséget lát a válságban

Tavaly is lendületben volt az Audi: a tizenharmadik egymást követő évben adtak el rekord mennyiséget a Volkswagen luxusmárkájából. Az idén fennállásának legnehezebb éve elébe néz a társaság, és csak 2010-ben számít az autópiac stabilizálódására.2011-ig minden üzemükben garantálják a törzsgárda foglalkoztatását.

Nehéz piaci környezetben is a vállalat történetének legjobb eredményét érte el tavaly az Audi AG – jelentette be a konszern igazgatóságának elnöke a társaság Ingolstadtban megtartott keddi sajtótájékoztatóján.

A német anyacég győri leányvállalatánál tavaly óta gyártott A3-as Cabriolet sok új, fiatal vevőt nyert meg az Audinak – kezdte éves beszámolóját Rupert Stadler. Részben ennek, s az A4-es típus nagy sikerének köszönhető, hogy sorozatban a 13. rekordévét zárta az Audi, noha a pénzpiaci és általában a gazdasági körülmények az év végére jelentősen romlottak.

Az autók iránti kereslet világszerte visszaesett, az eladott személygépkocsik számahat százalékkal csökkent . Az Audi azonban a széles termékkínálat, a „modell-offenzia” eredményeképpen történetében először egymilliónál több gépkocsit tudott értékesíteni. 

A konszern adózott eredménye 9 százalékkal nőtt, s elérte a 2 milliárd  207  millió eurót.  A társaság az összes beruházását saját erőből végezte el. Az eredmény megalapozza  a következő évek fejlesztéseit is, hangsúlyozta  Stadler, és hozzáfűzte: a válság lehetőség is, alkalmat teremt  az Audinak piaci pozícióinak tartós, hosszú távú erősítésére.

Az elnök szerint 2008 negyedik negyedében már „komoly féknyomok” látszottak a világgazdaságban, ez az év pedig minden bizonnyal törésvonal lesz. Azok, akik vállalkozó szellemmel navigálják önmagukat, és sokat fektetnek a jövő technológiájába, talpon maradnak, sőt piaci pozíciókat nyernek, a többiek azonban elveszítik cselekvő képességüket a versenyben.

A válság  az Audi értékesítését  is érinti: januárban 28, februárban pedig 11 százalékkal kevesebb autót tudtak eladni. Ez a versenytársakhoz képest kifejezetten jó eredmények számít, de az Audi is kénytelen a termelési igényekhez  igazítani terveit. Ennek ellenére a konszern gyáraiban alkalmazott törzsgárda foglalkoztatását 2011-ig  garantálják.

Ugyanakkor szükség esetén kihasználják a rugalmas munkaidő lehetőségeit, a dolgozók üzemek közötti átcsoportosítására is sor kerülhet. Folyamatosan vesznek fel új embereket, főként műszaki fejlesztő mérnököket, de szakmunkásokat is.

Kérdésre válaszolva az igazgatóság tagjai  csak az Ingolstadtban és Neckarsulmban  bevezetett rövidített munkaidőről szóltak. Hogy milyen stratégiát követ a győri Audi Hungaria, mit terveznek erre az évre, azt délután ismertetik Ingostadtban. Arról a tájékoztatóról  is helyszíni tudósításban számolunk be.

 

 

 

 

 

 

A vállalat adózott eredménye 2008-ban 32 százalékkal 2,18 milliárd euróra nőtt az előző évi 1,65 milliárdról, a bevétel 1,7  százalékkal 34,2 milliárd euróra emelkedett, az  üzemi eredmény 2,5 százalékkal 2,8 milliárd euróra gyarapodott.

Az adózás előtti nyereségráta 9 százalékra emelkedett 8,7 százalékról.

Audikból világszerte több mint egymillió darabot adtak el tavaly, 4,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Az idén az eladások és a bevétel csökkenésével számolnak a cégnél, de bíznak benne, hogy a szigorú költségtakarékosságnak és a  hatékonyság javításának köszönhetően ez kevésbé érinti a nyereséget.

Az értékesítés várhatóan tíz százalékos visszaesése ellenére az Audi piaci részesedésének növelését tervezi, és jobban meg akarja közelíteni legfőbb versenytársait, a BMW-t és a Mercedest.

A cégcsoport hosszú távú terveiben másfél millió gépkocsi eladása szerepel 2015-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.