Tíz százalék feletti visszaesés az építőiparban

Az építőipari termelés volumene februárban a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 5,9 százalékkal csökkent 2008 februárjához viszonyítva, míg az év első két hónapjában a termelés 10,9 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlemény szerint szezonálisan kiigazítva a termelés februárban 9,6 százalékkal haladta meg a rendkívül alacsony január  havit, s az elmúlt év csökkenést mutató trendje februárban tovább  folytatódott. Az idén januárban az építőipari termelés volumene 16 százalékkal  csökkent 2008 januárjához viszonyítva mind a kiigazítatlan, mind a  munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint. Az építőipari  termelés az év első hónapjában szezonálisan kiigazítva 13,8  százalékkal maradt el a 2008. decemberitől.

Tavaly februárban az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok  alapján 19 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 19,3  százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg szezonálisan és  munkanaptényezővel kiigazítva 5,9 százalékkal magasabb volt az előző  havinál.

Az idén februárban mindkét építményfőcsoport termelése elmaradt  az egy évvel korábbitól. Az építőipari termelés 5,9 százalékos  csökkenésén belül az épületeken végzett munkák volumene 8  százalékkal, az egyéb építményeken végzetteké 1,9 százalékkal volt  kisebb az előző évinél.

Évkezdettől az épületeken végzett munkák volumene 12,8  százalékkal, az egyéb építményeken végzetteké pedig 4,9 százalékkal  csökkent. Szezonálisan kiigazítva az épületek építése 0,1  százalékkal nőtt, az egyéb építményeké pedig egyötöddel magasabb  volt a januári, rendkívül alacsony bázisnál - közölte a hivatal.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat - amely  az épületépítési projektek szervezését és az épületek szerkezetkész  építését tartalmazza - 2,1 százalékkal csökkent 2008 februárjához  mérten. Az egyéb építmények építése ágazat termelése - amely ezen  egyéb építmények szerkezetkész építését foglalja magába - 2008  februárjához képest 10 százalékkal emelkedett. A speciális  szaképítés ágazat termelése 15 százalékkal mérséklődött az egy évvel  korábbihoz viszonyítva.

A KSH szerint az építőipari vállalkozások február végi  szerződésállományának volumene 2,6 százalékkal kisebb volt az egy  évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó  szerződések állománya közel egynegyedével csökkent, az egyéb  építményeké viszont 19,2 százalékkal emelkedett.

A hivatal adatai alapján az idén februárban kötött szerződések  volumene 7,5 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. Ezen  belül épületek építésére egynegyedével kisebb, egyéb építményekre  pedig 20,7 százalékkal nagyobb volumenű szerződést kötöttek. A  növekedés egy, az energiaellátással kapcsolatos, egyedi nagy beruházásra kötött szerződésnek köszönhető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.