Titok, kinek adta az állami bank a 16 milliárdot

Nem árulja el az Eximbank, kinek ítélte oda azt a két, összesen 16 milliárd forintnyi tőkealapot, melyekre november végén írtak ki pályázatot, közli az Index.
Ahogy a portál megjegyzi, a pályázat feltételei szokatlanok voltak: magántőkét nem kértek, a határidő pedig elég rövid volt. A kiírás november 30-án jelent meg, december 10-e volt a határidő. Eredetileg 11-én hirdettek volna eredményt, ezt elhalasztották, a bank pedig már hetek óta nem reagál az Index megkeresésére.

A Forbes szerdán úgy értesült, a GB & Partners nyert, mely céget - ahogy a bankot is - fűzik Rogán Antalhoz szálak.

Az Eximbank állami tulajdonban áll, a magyar cégek külkereskedelmi értékesítését támogatja. A magyar állam tulajdonosi jogait a külgazdasági ügyekért felelős miniszter gyakorolja. Rogán volt helyettese, egykori V. kerületi alpolgármester, Puskás András 2014 júniusa óta az EXIM (Magyar Export-Import Bank Zrt. és Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypáros) Igazgatóságának tagja és üzleti vezérigazgató-helyettese.

A GB & Partners is kapcsolatba hozható Rogánnal. Gubicza Ágoston ügyvezető partner, tulajdonos felesége Rogán Antal exneje, Sonnevend Alexandra, aki Rogán első gyerekének anyja is. Boris Mihály Róbert ügyvezető partner, az igazgatóság elnöke bejelentett lakcíme pedig annak a Pasa Parknak a D-lépcsőházában van, ahol Rogán Antalnak (B-lépcsőház) és feleségének (C-lépcsőház) is van lakása.

Boris korábban azt nyilatkozta az Indexnek, hogy az Eximbank alapkezelői pályázatának elbírálásával kapcsolatos információk banktitoknak minősülnek, ezért nem válaszolnak a pályázat eredményével kapcsolatban, amíg a bank hivatalosan eredményt nem hirdet.

A bank utolsó válaszában korábban az Indexnek azt írta, hogy a kiírás jogszerűen történt meg. A bank sajtóosztálya a Forbesnak pedig azt a választ küldte, hogy az eredményt „a másik fél jóváhagyásának hiányában nem hozhatja nyilvánosságra üzleti titok miatt”. Azaz a bank és a cég egymásra hivatkozva nem nyilatkozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.