Titkolják, hol képeztetik a munkatársakat

Az általunk megkérdezett érintett energiacégek közül mindössze egy adott konkrét választ kérdésünkre, miszerint mely társaság fogyasztóvédelmi referensképzési tanfolyamára íratták be munkatársaikat.

Ez az E.ON, amely nem a Németh Szilárd fideszes rezsibiztoshoz erősen kötődő, az általa beterjesztett törvény elfogadása után alapított Fogyasztóvédelmi Referens Képző és Közvetítő Központ (FRKKK) Kft.-nél rendelte meg a szolgáltatást, hanem a 2007-ben alapított, magyar tulajdonú CP Contact Kft.-nél.

A német hátterű energiaszolgáltató csoport pályázaton választotta ki a nyertes céget, ahol húsz – eddig személyes ügyfélszolgálatokon és panaszirodákban dolgozó – munkatársukat képzik tovább. A tanfolyam ellenértékét a többiekhez hasonlóan az E.ON sem árulta el. Mint arról korábban beszámoltunk, a FRKKK Kft. bejegyzési illetékét Asztalos Dávid fizette be, aki minden bizonnyal azonos Németh Szilárd kevéssé ismert rezsimunkacsoportjának a Fidelitastól érkezett titkárával.

Az Asztalosné Miklós Julianna tulajdonában lévő kft. internetoldalának rohamosan bővülő referencialistája szerint már több mint ötven neves magyar társaságcsoport találta úgy, hogy munkatársainak legmagasabb szintű fogyasztóvédelmi továbbfejlesztését a szakmában eddig nem ismert Asztalosnéra érdemes bíznia. Az energiacégek közül az EDF Démászt és a Főgázt is feltüntetik, de a tényleges lista bizonyosan jóval hosszabb.

Idesorolódik például értesülésünk szerint az Elmű-ÉMÁSZ, ahonnan ugyanakkor kérdéseinkre nem kaptunk választ. A Tigáz annyit árult el, hogy pályázaton választottak intézményt, majd megküldték a Magyarországon képzésre jogosultak listájának linkjét.

A kelet-magyarországi központú gázszolgáltató 14 olyan munkatársa vesz részt a tanfolyamokon, akiknek munkaköre eddig is szervesen kapcsolódott a fogyasztókhoz. A GDF Sueztől pedig pusztán annyit tudhattunk meg, hogy eddig is a területen dolgozó középvezetőket jelöltek ki a feladatra. A Mol még szűkszavúbb volt: kiemelten figyelik a fogyasztók elégedettségét, és betartják a törvényeket. Az állami MVM egyelőre azt jelezte, hogy a cégeiket tulajdonló zrt. nem végez ügyfélszolgálatok működtetésével járó tevékenységet, így nincs szükségük fogyasztóvédelmi referensképzésre. (M. I.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.