Egyelőre nem teljesen tisztázott okokból, ám talán tényleg a fogyasztókért folytatott párharc kezd kibontakozni a Főgáz és a Tigáz között. A múlt héten egy nappal azután, hogy a Tigáz jelezte, a fővárosra és Pest megyére a Főgázéhoz hasonló szolgáltatási engedélyt kapott, a Főgáz közölte ugyanezt a hagyományos Tigáz-területre vonatkozóan.

Ez a két területen utat nyithat a kettejük közötti árversenynek. A dolog pikantériája, hogy a német RWE mindkét cégben jelentős tulajdonos. Igaz, míg az önkormányzati többségű Főgázt szakmailag irányítja, addig a Tigázban az olasz ENI mögött ténylegesen kisebbségi szerepkör jut neki. A Tigáz két külföldi tulajdonosának viszonya pletykák szerint nem teljesen felhőtlen, bár ezt hivatalosan nem erősítik meg.

Az árverseny halovány reményét az unió korábbi nyomásgyakorlása teremti meg. Az ország csatlakozásának egyik feltétele volt, hogy valamiképp teret engedjen az energiaszolgáltatók - brüsszeli elvontsággal megfogalmazott - szabad versenyének. Ez felemásra sikerült: míg a jogszabályok szemszögéből a Magyar Energia Hivatal (MEH) már évek óta kötetlen versenyt lát, addig a lakosság kiszolgálására a megszokott, monopolhelyzetű helyi szolgáltatókon kívül sokáig nem jelentkezett senki.

Az árampiacon - a Magyar Telekom szűkkörű ajánlatát leszámítva - ma is ez a helyzet. A gázpiacon pedig sajátos mozgás indult be: 2008-ban az addig gyárakat ellátó EMFESZ Kft., pontos jogszabályok híján, az ország összes háztartására vonatkozó, 8 százalékos gázárkedvezménnyel rukkolt elő. (Mindez a szabálykövetésre hol érzékeny, hol feltűnően rugalmas hivatal aktív támogatásával. A váltás nem jár átszereléssel: verseny csak a gázt adó szolgáltatók között van, a tőle elkülönülő vezetéküzemeltető változatlan.)

A máskor oly árérzékeny lakosság kezdetben tartózkodó maradt az - évi tízezrek megtakarításával járó - gázkedvezményre. Ám miután az EMFESZ áttételes ukrán tulajdonosától annak tudta nélkül, a hivatal segítségével átkerült egy ismeretlen svájci céghez, a lakosság széles tömegeiben kelt csatlakozási vágy.

Az EMFESZ piacszerzése a hagyományos szolgáltatókat is kimozdította a monopolistához illő kényelmes, távolságtartó helyzetből. A legtöbb fogyasztót ellátó Tigáz területén látványos párharc alakult ki: az EMFESZ rámenős ügynökei sokszor a kelet-magyarországi, hátrányosabb helyzetű térségekben értek el sikereket.

A két társaság közötti adok-kapok már-már hasonlított a hagyományos versenypiacokon megszokotthoz. Az EMFESZ ténykedése megrepesztette az iparági lobbi addig hermetikus falát: a nagy gázszolgáltatók a jogszabályi lehetőségek ellenére addig nem éltek ajánlattal az egymás területén élő lakosság felé.

Az EMFESZ taggá válása után közös szervezetük, a Magyar Gázipari Egyesülés sem volt többé a béke szigete. A kft. regnálásának három éve alatt kibrusztolta az addig - bizonyára nem véletlenül - bonyolult és hosszadalmas szolgáltatóváltás egyszerűsítését és rövidítését is.

Ám a cég tisztázatlan háttere megbosszulta magát: végeláthatatlan perek és százmilliárdos anyagi viták közepette ez év elején elfogyott a napi gázkereskedelemhez szükséges készpénz. A hivatal kénytelen volt megfosztani engedélyétől.

Noha a szabályozó addig ilyen esetre világos forgatókönyvről beszélt, a helyzet beálltakor volt némi bizonytalankodás. Adódott, hogy az EMFESZ több mint 300 ezer lakossági fogyasztója kerüljön vissza elhagyott szolgáltatójához.

Ennek árversenyes pályázattal kívánták megadni a módját, melyen viszont kibukott a Főgáz és a Tigáz közötti ellentét. Pletykák szerint gyors telefonálgatások után, jelentős kedvezményekkel happolták el egymás területéről az EMFESZ-eseket.

A két fél a nyílt harccal komoly kockázatot vállalt be: így csorbát szenvedett az az évtizedes - százmilliárokat hozó - gázipari érvrendszer, miszerint a kormány által engedélyezett gázár úgymond szinte csak a túlélésükhöz elég. Amint ugyanis némi borsot törhettek egymás orra alá, rögtön 5-10 százalékot lecsaptak belőle.

Torzsalkodás ide vagy oda, a lényeg, hogy így a szóban forgó 150 ezer háztartás még a télen is kapta a kedvezményeket. Az E.ON és a GDF Suez látványosan távolmaradt az akciótól: területeiken mindenki visszakerült eredeti szolgáltatójához és fizeti a többiek emelt tarifáját.

A hivatali szigorúságnak tudható be az az - amúgy talán nem túl érthető - szabály, hogy mindez csupán három hónapig, április 13-ig érvényes. Noha most papíron ismét tiszta a helyzet - az érintetteknek választaniuk kell új, végleges szolgáltatót -, a két területen szokás szerint újabb bonyodalmak várhatók.

A fogyasztók még szinte fel sem ocsúdtak az EMFESZ - szintén komoly szabályozási résekre utaló - hatalmas végszámlái láttán, most újabb levelek borzolják a kedélyeket. A Tigáz és a Főgáz rendre azt kéri tőlük, április 13-ig válasszanak közülük, de nem közlik a rájuk vonatkozó tervezett tarifát. Ezt lapunknak mindkét szolgáltatónál megerősítették.

Szakértők az újabb piaci „játék" legvalószínűbb következményének azt tartják, hogy a fordulónaptól mindkét fogyasztói kör tarifája a területen - és nem a cégnél - érvényesre ugrik. Ez - az ésszerűségükben is oly kusza szabályok alapján - azt eredményezi, hogy aki a fővárosban és Pest megyében ex-emfeszesként Tigáz-ügyfél marad, annak a tarifája nem a Tigázéra, hanem a Főgázéra ugrik, aki pedig jelenleg Főgáz-ügyfél a Tigáz területén, annak a Tigázéra, még ha a Főgáznál marad is. Vagyis mindegy, melyiket válasszuk, mindkettőnél egyforma lesz a számla. Döntés előtt nem érdemes a két cég hivatalos központi tarifáját sem összevetni, ami alapján egyébként a Tigáz a drágább.

A már-már kaotikus helyzetet az elvek gyakorlatba ültetése okozza. A hivatal a központi tarifákat úgymond az ellátás helyi költségei - vezetékek hossza, fogyasztók területi eloszlása - alapján számítja ki. Ez elvben nem cégre, hanem területre vonatkozik, még ha e kettő eddig egybe is esett. A módszer hatékonysága megkérdőjelezhető.

A helyzet azért nem ennyire elkeserítő. A helyileg érvényes központi tarifából ugyanis a szolgáltatók bármikor adhatnak kedvezményt. Noha egyelőre a Főgáz és a Tigáz is a tarifán kívüli extra szolgáltatásokkal igyekszik a fogyasztókat csábítgatni, forrásaink szerint kész tervük van arra az esetre, ha a másik a tarifában lép.

Mivel ilyenkor már az adott területen lakók közül bárki válthat, akár tömeges átszerződések is elképzelhetőek. Mások szerint viszont a gáziparra hosszú távon életveszélyes lenne egy ilyen lépés, hisz így megkérdőjeleződne a hivatal és a cégek közös érvelése, miszerint eddig is költségminimumon dolgoztak.

Egyelőre tehát csak halvány remény mutatkozik arra, hogy az EMFESZ tündöklése-bukása nem volt hiábavaló, és megkezdődhet a magyar lakossági gázfogyasztókért folytatott piaci verseny második fejezete.

Gázüzemű Tesco