Tessék csak tessék: olcsó meggyet kínálnak a termelők

Meggyértékesítési akció szervezését kezdi meg a fővárosban a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) - tájékoztattott Budai Gyula, a szervezet szövetségi igazgatója.

Az első meggyvásárt, ahol a termelőktől lehet megvenni a meggyet a piaci árnál jóval olcsóbban, Budapesten, a Ferencvárosban szervezik meg június 27-én. Ezzel párhuzamosan a Budapest és Pest megye területén működő 22 szociális bolt is akciós áron értékesíti majd a termelőktől származó meggyet.

A Magosz a meggyszezon végéig minden héten legalább két alkalommal Budapest különböző részein tervezi a meggy akciós értékesítését. A gazdálkodói érdekképviselet ezzel kívánja segíteni a válságban levő meggytermelőket. Budai Gyula elmondta: a meggy felvásárlási ára 55-60 forint között van kilogrammonként. De van olyan területe is az országnak - Újfehértó környéke -, ahol már nem veszik meg a meggyet a termelőktől a felvásárlók. A fogyasztók a piacokon általában kilónként 300-400 forintért vásárohatják meg a meggyet.

Szabó József, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke korábban elmondta: az aszályos tavasz ellenére igen kedvezőnek ígérkezik az idei meggytermés is, mivel közel megegyező mértékű a múlt évi rekord szinttel, azaz elérheti a 70 ezer tonnát.

A meggytermesztők az alacsony felvásárlási árak miatt a Kossuth téren tiltakoztak tavaly
A meggytermesztők az alacsony felvásárlási árak miatt a Kossuth téren tiltakoztak tavaly
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.