Termékdíj-emeléssel szednek be újabb milliárdokat

A Vidékfejlesztési Minisztérium a 2014-es választások utánra halasztotta az italospalackokra kirótt 30 forintos betétdíj bevezetését. Addig is pótolni kell a kieső bevételeket, azaz plusz 60 milliárdot kell előteremteni a termékdíjak emelésével.

Bár a törvény már majdnem teljesen elkészült, Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár szerint komoly érdekellentétek vannak a háttérben, ezért a rendszer kiépítését megelőzően további egyeztetéseket folytatnak az érintett ágazatok szereplőivel. A mai termékdíjak viszont várhatóan emelkedni fognak, és az érintett termékek köre is bővül - írja az Index.hu.

A lap felidézi, hogy a vidékfejlesztési tárca egyik korábbi előterjesztése szerint a fogyasztóknak minden egyes megvásárolt PET- és egyéb italospalack után 30 forintot kellene fizetniük, amit a boltban visszakaphatnának, miután sértetlenül visszavitték a csomagolást.

A betétdíjas törvény az eredeti elképzelés szerint 2014. január 1-jén lépett volna hatályba, és további egy évet szántak a szükséges infrastruktúra kiépítésére. A fogyasztók így 2015 elejétől használhatták volna a rendszert.

A bevezetésről azonban erre a választási ciklusra már letettek, a következő másfél évet még az előkészítésre szánják, majd 2015. január elsején, egyéves csúszással léphet hatályba a törvény - mondta el Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár az "Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás" című szakmai konferencián.

A rendszer bevezetését az állam finanszírozná, a VM 10 milliárd forintra becsüli ennek költségeit, és mivel a tárca 17 milliárdos bevétellel számol az első évre, a beruházás már a kiépítése utáni évben megtérülne. A csúszás miatt azonban a bevételek is később jelentkeznek, az így kieső hiányt a termékdíj-köteles termékek körének bővítésével és a korábbi termékdíjak emelésével tervezik kompenzálni. Az Index szerint a VM célja, hogy a termékdíjból származó éves költségvetési bevétel 60 milliárdról a duplájára nőjön, ezért termékdíjat kellene fizetni például az étolaj és különböző gumitermékek (futószalagok, hevederek) után is.

A tervek között szerepel az is, hogy az üzemanyagot terhelő adók átcsoportosításával literenként 1 forintot - a 2005-ig érvényes gyakorlatot idézve - visszavezessenek a termékdíjkasszába. Ez a várakozások szerint újabb 2,5 milliárdot hozó módosítás az ígéretek szerint nem vezetne üzemanyagár-emelkedéshez, csupán a terhek adónemek szerinti megoszlása változna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.