Tényleg Pozsonyba telepít az OMV

Az osztrák OMV hivatalosan is megerősítette ma megjelent információnkat, miszerint Pozsonyba telepíti többek között budapesti ügyviteli egységeit is.

2010 második negyedévétől pozsonyi székhellyel közös menedzsment irányítja az osztrák OMV cseh, szlovák és magyarországi tevékenységét - erősítette meg ma megjelent információinkat hivatalosan is az OMV sajtóosztálya. A főbb adminisztrativ tevékenységeket szintén a pozsonyi OMV iroda látja majd el - teszik hozzá.

Az átalakításokat illetően még további elemzésekre van szükség, így idén nem várhatóak azonnali változások. Az új struktúrát 2010 második negyedévében vezetik be - teszik hozzá.

A fogyasztókat célzó tevékenységet a jövőben is a helyi munkatársak végzik el mindhárom országban.

Mint minden más nemzetközi vállalat, az OMV is elemzi az átalakítási lehetőségeket annak érdekében, hogy a kitűzött célokat a leghatékonyabban tudja elérni - érvel az osztrák olajvállalat sajtóosztálya.

Egy jobban egységesített adminisztráció illetve szervezet szinergiákat eredményez, ami javítja a versenyképességet a három ország piacán. Hasonló lépésekre korábban is sor került például az osztrák és német piacon - teszik hozzá. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.