Tényleg kötöttek szerződést a Gazprommal

Újabb, többmilliárdos kockázatot vállal az MVM.

Az MVM és az orosz Gazprom közös tulajdonában álló Déli Áramlat Zrt. szerdán valóban aláírta az orosz-olasz gázvezetékterv magyarországi szakaszára vonatkozó mérnöki előkészítő szerződést – tudta meg a Népszabadság. A másik fél három magyar és egy ukrán tervezőcég volt. A témára vonatkozó kérdéseinkre az MVM-nél nem reagáltak. Az egész ügy csak a Gazprom csütörtöki közleményéből derült ki, pedig Alekszej Miller, a cég elnöke Orbán Viktorral is tárgyalt. A kormányzati kommunikáció letagadta a szerződést, de igen csavarosan: Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője közölte, hogy Orbán Viktor semmilyen megállapodást nem írt alá. Igaz, ilyet senki nem is állított. 

Szakértők szerint a szerződés nagyságrendje milliárdos, aminek a zrt. 50-50 százalékos tulajdoni megoszlásához híven az MVM a felét állja. A magyar állami vállalat ezzel kétségtelenül komoly anyagi kockázatot vállal, tekintettel arra, hogy EU-engedély hiányában – sőt az EU kifejezett tiltása ellenére – a Gazprom határozottan kiáll az építés előkészítésének folytatása mellett.

Szakértők szerint ugyanakkor ez az összeg eltörpül a magyar szakasz körülbelül 280 milliárdosra becsülhető költségeihez képest, aminek a felét valóban az MVM-nek kellene állnia. Mindazonáltal ez az összeg bizonyosan csak akkor állhat a Gazprom és az MVM rendelkezésére, ha „a City” – vagyis a nemzetközi bankvilág – is meggyőződik az elképzelés életképességéről, vagyis ha az EU is áldomását adja rá. Értesülésünk szerint ugyanakkor a szerda esti Orbán–Miller-találkozó semminemű kapcsolatban nem áll a mérnöki szerződéssel, azt a magas szintű tárgyalásoktól teljesen függetlenül írta alá a Déli Áramlat Zrt. a mérnökcégekkel, voltaképp véletlenül pont ugyanaznap. Ebből a szempontból a Gazprom sajtóközleménye volt félrevezető, amely az aláírást összekapcsolta a Miller-látogatással.

Korábbi közlésünk szerint a Déli áramlatra vonatkozólag a Mol és a Gazprom közös tulajdonában álló Sep Co. nevű magyar cég készítette el a megvalósíthatósági tanulmányt. A mostani megbízás keretében viszont a mérnökcsapatok „csavarról csavarra” vetik papírra a vezetékszakasz paramétereit. Ezt később engedélyeztetik, a nyomvonalon ez alapján indulhatnak meg a szolgalmijog-bejegyzések, majd minden papír birtokában kérhető rá építési engedély. Mivel az Orbán-kormány továbbra is határozottan kiáll a beruházás mellett – szöges ellentétben a Fidesz ellenzéki időszakával, amikor a szerződést árulásnak nevezték –, a honi hatóságok valószínűleg nem gördítenek akadályt a beruházás elé. Ám szakértők újfent megerősítették: gáz csak EU-engedély birtokában kerülhet a csőbe.

Míg a magyar szakaszra kötött kormányközi szerződés 2015-ös átadásról rendelkezik, nemrég Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár már 2017-et említett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.