Északnak fordul a Mol

Nagy-Britanniához tartozó északi-tengeri területeken vásárolt olajmezőkből kisebbségi részeket a Mol a német BASF leányvállalatától. A magyar energiatársaság a közel-keletnél politikailag stabilabb területek felé fordul.

Kisebbségi részesedéseket vásárol 375 millió dollárért Nagy-Britannia kontinentális talapzatához tartozó, még nem működő olajfúróállomásokon a német BASF tulajdonában lévő Wintershalltól a Mol - jelentette be a két társaság.

Mint azt a résztvevőkkel készített videóinterjúban Alexander Dodds, a Mol kutatás-termelési ügyvezető igazgatója elmondja, 20 százalékot vettek a Catcher, 29 százalékot a Broom és 33,5 százalékot a Cladhan mezőből.

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató bízik benne, hogy a mezők hamarosan termelésbe állnak.

Rainer Seele, a Wintershall vezérigazgatója Hernádi Zsolttal együtt azt hangsúlyozta, hogy a két társaság között hosszú távú partnerségi viszonyt kezdeményeznek. Hernádi Zsolt elmondása szerint ez azt jelenti, hogy kutatási blokkokat és irányító részt is vásárolhatnak az Északi-Tengeri területen. Rainer Seele pedig elsősorban a Mol erős közel-keleti illetve oroszországi jelenlétében látja az együttműködési lehetőségeket.

A Mol a régión kívül mindezidáig elsősorban közel-keleti területeken terjeszkedett, ám Hernádi Zsolt legutóbbi nyilatkozatában már megpendítette, hogy politikailag kevésbé kockázatos térségek felé fordulnának. (A Mol-irányítás alá került horvát INA szíriai telepeit az ottani polgárháború miatt be is kellett zárni.) Hernádi Zsolt mostani nyilatkozatában egyértelműsítette, hogy a jelenlegi döntös ennek jegyében született.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.