Beszólt a kormánynak a Telekom: ez nem fogyasztási adó!

A Telekom vezérigazgatója szerint a telefonadó nem fogyasztási adó, ezért kérdés az EU-konformitása, ráadásul súlyosan veszélyezteti az ország versenyképességét.

Számos kérdés nyitott a telefonadó kapcsán, de amit ma tudunk, az alapján úgy látszik: ez nem fogyasztási, hanem vállalati adó, ezért felveti a kérdést, hogy konform lesz-e az uniós előírásokkal, kérdéses a megvalósíthatósága  is. Hatásait tekintve még túl korai konkrét jóslásokba bocsátkozni, ám biztosan nem lesznek pozitív hatásai – mondta a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója.

Christopher Mattheisen cége első negyedéves eredményeit ismertette. Szokásától eltérően sok gondolatot osztott meg az újságírókkal, ezek közül a legfontosabb, hogy korántsem biztos, hogy a kormány jövőre be tudja szedni az általa remélt 52 milliárd forintot a telefonadóból. Hozzátette: a jelenlegi terv a leginkább a kevéssé tehetőseket érinti. Ha be tudja szedni, akkor ebből vélhetően nagyságrendileg ugyanannyi jut a Magyar Telekomra, mint a jelenlegi válságadónak nevezett távközlési adóból.

Mint mondta, az adó károsan befolyásolja az ország és a magyar vállalatok versenyképességét, de egyelőre nem lehet látni, hogyan hat a Telekom eredményeire, bevételeire és profitjára. Mindenesetre nem lesz pozitív hatása, tette hozzá.

Ami a cég eredményeit érinti, a lakossági szegmensben pozitív folyamatokat lát, jelentősen fejlődött az energia-továbbértékesítés üzletága, amelyből tavaly az első negyedévben még 0,7, az ideiben viszont már hatmilliárd forint bevételt realizált a társaság. Tavaly egész évben 4,5 milliárd bevételt értek el az energia-üzletágból. 

A cég elnök-vezérigazgatója szerint az első negyedévben elért 3 százalékos bevételnövekedés nagyon sok mindennek köszönhető. Nőtt az ügyfélszám a lakossági szegmensben, kisebb a lemorzsolódás, míg egy évvel ezelőtt ez 9 százalék volt a vezetékes területen, addig ma csak 4 százalék.

Több, mint félmillióan fizetnek elő a majdnem korlátlan vezetékes hívást kínáló Hoppá csomagra, s az ügyfelek fele immár két vagy három szolgáltatást vesz igénybe a Telekomtól. A mobilpiacon 1,5 százalékponttal, 45 százalékra nőtt a T-Mobile részesedése, egy teljesen telített piacon.

Az első negyedévben ez 5,5 százalékkal csökkent az EBITDA bázishoz képest, de mivel az elmúlt év első negyedévében 1,5 milliárd forint bevételük származott ingatlan eladásból, ezt nem számítva csak 3,3 százalék lenne az EBITDA csökkenés. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.