Telekom és MET: közös nyeregben

Közös energiaszolgáltatót alapít a Magyar Telekom és a MET, amelynek legnagyobb tulajdonosa a Mol, de bonyolult céghálózaton keresztül az Orbán Viktor jó barátjaként számon tartott Garancsi István és számos más üzletember is jelen van a cégben. Üzleti előfizetőknek fognak áram- és gázszolgáltatást nyújtani.

Az nem újdonság, hogy a Telekom az energiapiacon próbál szerencsét, bár a lakossági szegmensben a rezsicsökkentés lenullázta a profitjukat. A cég korábban fontolgatta az energia-üzletágból való kiszállást is, végül azonban maradtak, a hivatalos verzió szerint azért, hogy minél szélesebb körű szolgáltatásokat nyújtsanak az ügyfeleiknek.

Ez nyomós érv egy több millió előfizetővel rendelkező multinak, de tőzsdei cégként nyilván az sem mellékes, hogy az energiaüzlet komolyan növeli az árbevételt. A MET-tel fele-fele arányban alapított közös cég azonban nem növeli az árbevételt, sőt: a megalapítást követően az üzleti szektornak nyújtott energiaszolgáltatásból származó árbevétel nem a Telekomnál jelentkezik majd, hanem az új formációban. 2017-re 35-40 milliárddal kevesebb lesz a bevétel. A cég által közölt szám alapján valószínűsíthető, hogy a közös cég mintegy 70-80 milliárdos üzlet lesz.

A nyereséget, ha lesz, osztalékként fogja felvenni a Telekom. Forrásaink ugyanis arra hívták fel a figyelmünket, hogy az új cégnek nyilván komoly indulási költségei lesznek, valamint munkatársai, menedzsmentje, tehát a kezdetekkor elég sok pénzt kell majd költenie is. Mint szakértőink mondják, egy ilyen közös vállalat könnyebben alkalmazkodhat a magyar energiaipar olykor szürkének tűnő sajátosságaihoz, hiszen nem kell olyan szigorú elszámolási és gazdálkodási szabályokat követnie, mint a tőzsdén jegyzett anyacégnek.

De miért fog egy tőzsdén jegyzett cég közös vállalkozásba egy olyan céggel, amely immár nyilvánvalóan kötődik a politikához, s ennek nyomán támadások kereszttüzében áll, mert az állami MVM-mel és annak leányvállalataival üzletel, s a feltételezések szerint ezen az üzleten a MET nyer, míg az MVM-cégek veszítenek? Erről hamarosan bővebbet is megtudhatunk, hiszen a bíróság jogerősen elrendelte, hogy nyilvánosságra kell hozni a főbb MVM–MET-szerződéseket, illetőleg az azt előkészítő határozatokat.

A vállalat révén a részvényesek azt sem firtathatják direktben, hogy a Telekom ezzel a konstrukcióval megosztja, azaz csökkenti az energiaértékesítésen keresett nyereségét a MET-tel, vagy épp ellenkezőleg, a cég közreműködésének köszönhetően (olcsóbb beszerzés) tud nagyobb profitot realizálni. Kérdés az is: milyen garanciákat épített a Telekom az együttműködésbe azért, hogy még a látszatát is kerülje annak, hogy így kíván elérni más, számára előnyösebb szabályozási feltételeket?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.