Telek még nincs, koncesszió már van Sukorón

A tervezett sukorói szórakoztató komplexum beruházójának érdekkörébe tartozó KC Bidding Kft. nyerte a Pénzügyminisztérium által kiírt kaszinótendert. Más nem is indult.

A Közép-Dunántúli régió területére I. kategóriába tartozó játékkaszinó alapítására és működtetésére még februárban kiírt tendert a KC Bidding Kft. nyerte - közölte a Pénzügyminisztérium. Oszkó Péter, a tárca vezetője a távirati irodának elmondta, hogy az eredményhirdetést követő feladat megállapodni a pályázóval a koncessziós szerződés részletes tartalmáról. A King's City néven ismertté vált sukorói beruházás "ékkövét" képező kaszinó működése elől akkor hárul el az utolsó akadály, ha a pályázó teljesíti az állam által kért garanciákat, azaz a tendernyertes még nem érezheti nyeregben magát.

Oszkó konkrétan a beruházáshoz kapcsolódó ingatlanok jogi helyzetét említette, s hozzátette: biztosnak kell lennünk abban is, hogy a  pályázatot benyújtó szervezet és tulajdonosainak a beruházás érdekében tett lépései kiállják a jogszerűség próbáját".

Az ügyészség telekpanamára gyanakszik. Csütörtökön közokirat-hamisítás bűntette miatt vádiratot nyújtott be a sukorói ingatlancsere ügyében a Székesfehérvári Városi Bírósághoz a városi ügyészség, mert az "ügyben érintett magánszemély"- akit a vád ismertetéséig nem nevezhetnek meg - Sukorón "csak névlegesen létesített lakóhelyet", azaz az általa megjelölt ingatlant nem kívánta életvitelszerűen használni.

Az illető, egy magyar-izraeli állampolgár a Velencei-tó északi partján, Sukoró külterületén lévő, 70 hektáros ingatlanhoz úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserére a magyar államnak a Pest megyében található, 183 hektáros gyümölcsöseit. Az ügylet jogszerűsége és értékarányossága azonban vitatott.

Eközben a gigaberuházást bőszen ellenző civilek tüntetést szerveznek szombatra Pákozd-Mészeghegyen.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.