A közös agrárpolitika jelenlegi rendszere mellett kardoskodó és ellene ágáló országok szokásos vitájának adott helyt a brüsszeli tanácsi épület hétfőn, a napirenden csak egymással összefüggő kérdések szerepeltek. Az első, az élelmiszerlánc működése is ide tartozik, bár látszólag csak arról van szó, hogy felmerült: a termelő, a feldolgozó és a kereskedő hármasában kiegyenlítettebb viszonyokat kellene teremteni. A problémát jól tükrözte az utóbbi hónapokban elmélyült, majd kissé enyhült tejválság, ahol a felvásárlási ár a felére, az önköltségi ár alá esett, az áruházakban mégsem csökkent a kiskereskedelmi ár.

A spanyol elnökség által tizennyolc pontos megoldás nagyjából egyetértésre talált, kivéve a lényeget: megváltoztathatóak-e az uniós versenyszabályok, tömörülhetnek-e valamiféle kartellbe a termelők az általuk elvárt árak érvényesítésére? Az élelmiszer-behozatalra szoruló, jórészt északi tagállamok a minél olcsóbb, tehát korlátozásmentes láncban és importban látják a megoldást. A többség viszont azt szorgalmazza: az európai termék ne kerüljön hátrányba a magasabb költségek és minőségi követelmények miatt a külföldi, EU-n kívülről érkező árukkal szemben. A szabadkereskedelem hívei az uniós versenyszabályokba kapaszkodnak bele, de e gyakorlati és filozófiai vita érzékelhető a KAP jövőjét érintő megbeszélések során is.

A spanyol-belga-magyar trió közös papírt készített, leszögezvén alapelveket: bár változtatni kell, a piaci eszközökre, például az intervencióra, az exporttámogatásra szükség lesz, s persze magára a közös agrárpolitikára is. A két alapvetés egyúttal azt is sugallja, hogy akkor a következő költségvetési időszakban, azaz 2014-től nagyjából ugyanakkora közös forrásra lesz szükség, mint amekkora most rendelkezésre áll. Az északi országcsoport, öt állam ezt erősen kétli. A trió elemzése azonban lehetővé teszi, hogy egészen 2011 közepéig ebben a mederben folyjék az egyeztetés. Aztán meg jönnek a lengyelek, akik hangadók a másik, nagyobb, huszonkét országot számláló táborban, ám félő, hogy ők a támogatások teljes kiegyenlítését szorgalmazzák, s ez megoszthatja ezt a társaságot.

A vita alighanem az utolsó percig, azaz 2013 végéig tarthat. Mint Gráf József agrárminiszter az ülés után hétfőn este elmondta: magyar szempontból a lényeg az lenne, hogy megmaradjon a jelenlegi méretű forrás az uniós büdzsében, s a közös agrárpolitikán belül továbbra is a közvetlen támogatások uralják a rendszert, nem pedig a vidékfejlesztés, amiben megjelenik a nemzeti hozzájárulás is, vagyis nőhetne a különbség gazdagabb és szegényebb országok között az EU-ban.

Ebben az összefüggésben került elő az a kívánság is, hogy a beharangozott 2020-as versenyképességi stratégia markánsabban említse a mezőgazdaságot. A tejválság, azon túl, hogy jelezte, szükség van az intervencióra, az Európai Bizottság szerint múlóban van, Gráf viszont úgy vélte, ez még mindig nagyon derűlátó vélemény, mert a termelőknek kínált ár most érte el az önköltséget, de nyereséget nem tartalmaz. A bizottsági elemzés a KAP-ról szóló általános vitára is utal, amikor azt mondja erről az ágazatról, hogy piacra és támogatásra is szükség van, de nem baj, ha a gyengébb termelők elbuknak. Gráf az ülésen még felvetette: a tejválság során tejtermékekből felhalmozott többletet az árak védelmében helyes lenne az EU-n kívül értékesíteni, azaz fenntartani az exporttámogatást, ami a mai KAP egyik fontos eszköze.