Tejben az igazság! Megint győzött a kormány

Eljött a tejtermelők ideje, a kormány most őket mentette meg Brüsszelben. És ez már nem is titok többé.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) hatékony fellépésével megvédte a magyar tejtermelők érdekeit Brüsszelben a kvótarendszerről folytatott vitában, így továbbra is versenyképes maradhat a hazai tejágazat - tájékoztatta Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az MTI-t kedden a belga fővárosból.

Közölte: a Mezőgazdasági és Halászati Tanács július 14-i ülésén ismét parázs vita bontakozott ki a tejágazat jövőjéről. Tizenkét tagállam kérte a kvótarendszer kivezetéséről szóló, már korábban elfogadott szabályok megváltoztatását annak érdekében, hogy ne kelljen kvótatúllépésük miatt - egyes becslések szerint mintegy 180 milliárd forintnyi - illetéket fizetniük.

A javaslat elfogadása esetén a magyar tejtermelők versenyhátrányba kerültek volna - húzta alá Feldman Zsolt -, hiszen a kvótát túllépő tagállamok termelői ezzel az összeggel csökkenthették volna áraikat, mely közvetlenül kihatott volna a magyar tejágazatra. Másik tizenkét tagállam, köztük a magyar delegáció hatékony fellépésének köszönhetően azonban a javaslatot elutasították.

Emlékeztetett: a 2008-ban elfogadott szabályozás szerint a tejkvóta-rendszer 2015. március 31-ével megszűnik. Egyes tagállamok tejtermelése azonban már most meghaladja a számukra előírt kvótamennyiséget. Ezek az országok a mostani testületi ülésen kérték az elfogadott szabályok módosítását annak érdekében, hogy ne kelljen a kvótatúllépés miatt illetéket fizetniük.

Magyarország nem lépte túl a számára biztosított kvótát, ugyanakkor a magyar termelők csatlakozásunk óta küzdenek a versenyképességük megőrzéséért. Az illetékfizetési kötelezettség mérséklése vagy eltörlése pedig tovább csökkentette volna az európai tejárakat. Ez az eljárás igazságtalan lenne azon tagállamok termelőivel szemben, akik a szabályokat betartva nem lépték túl az előírt kvótamennyiséget - fűzte hozzá.

A mostani magyar fellépés szervesen kapcsolódik a tejimport visszaszorítására irányuló kormányzati lépésekhez. A magyar kormány, ahogy eddig is, a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar tejtermelők a kvótarendszer eltörlését követően is versenyképesek tudjanak maradni - hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.