Teher autókereskedőknek: a roncsautó visszajár

Komoly terhet rak az amúgy is szakadék szélén táncoló autókereskedők vállaira a kormány: jövőre kötelező lesz visszavenni a roncsautókat. Ami használható belőlük, azért fizetni kell.

Az autók gyártóinak, illetve forgalmazóinak minden új autó eladásakor tájékoztatniuk kell a vevőt arról, hogy a kocsi hulladékká válása esetén hol, és milyen feltételekkel veszik azt át - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

A kormány közel két tucat rendeletet készített a nemrég elfogadott hulladéktörvény végrehajtásához, ezek egyike szól a hulladékká vált gépjárművekről. Hulladéknak az a kocsi számít, amelyet vagy már kivontak a forgalomból, vagy pedig ki akarják vonni onnan.

A gyártónak, illetve a forgalmazónak olyan átvevő hálózatot kell kialakítania, amely bárhonnan, 50 kilométeres úttal elérhető. Az átvevőhely lehet az autókereskedő telephelye, de bontó, vagy erre szakosodott átvevőhely is. A kocsi szétszerelésére azonban csak bontó jogosult.

A legfontosabb változás az, hogy ha a bontó hasznosítani tud alkatrészeket a kocsiból, akkor köteles a roncsért fizetni. A rendelet tervezete az árról mindössze annyit mond, hogy az piaci legyen.

A tervezet leírja a bontás menetét, hogy milyen alkatrészeket, illetve anyagokat kell kimenteni a kocsikból, illetve - az uniós előírás alapján - meghatározza az újrahasznosítás arányát.

A rendelet várhatóan a jövő év első napján lép hatályba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.