Távozik a Volánbusz Zrt. vezetője

Távozik a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója, Mészáros László, miután közös megegyezéssel kezdeményezte munkaviszonyának megszüntetését.

Az Indóház közlekedési hírportál hétfőn közzétett információja szerint lemondott Mészáros László, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója. Az indoklás szerint a Mészáros Lászlóhoz eljutott szakmai anyagokból származó értesülések szerint a közösségi közlekedés átalakításának koncepciója, amelynek végrehajtására annak idején szerződött, olyannyira megváltozott, hogy az már biztosan egy – tőle különböző – másik személyt kíván. Esetleges fenntartásaival pedig nem szeretné, akár akaratán kívül is, bármilyen módon akadályozni a folyamatot, amely végcéljának szükségességéről határozottan meg van győződve. A távozási szándékáról szóló információt a vezérigazgató az MTI-nek is megerősítette. Mészárost 2011 márciusában nevezték ki a cég élére.

Az internetes közlekedési lap egy, az Index fórumán megjelent, a busztársaság alkalmazottainak szóló levélre hivatkozva közölte a lemondás hírét. A levél szerint a távozó vezérigazgató az átadás-átvétel lezárulásáig ellátja a munkaköréből adódó feladatokat – tette közzé az Indóház.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.