Tavaly több szaloncukor fogyott

A magyarok tavaly több szaloncukrot vásároltak karácsonyra, mint az azt megelőző három évben, amit a GfK piackutató a gazdasági válsággal és a választásokkal kapcsolatos reményeknek tulajdonít.

A napi fogyasztási cikkek (FMCG) piaca az utóbbi idők legjobb karácsonyi szezonját 2006-ban zárta.

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren
Bócsi Krisztián 2010.11.25. Digitális 2010. november 25. Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren. Fotó: Bócsi Krisztián

Azóta folyamatosan csökken az ünnepeknek az év fennmaradó részéhez képest mért forgalomemelkedése.

Bár 2010-ben enyhült a negatív trend, a 2006-os szinttől még így is elmarad a kiskereskedelem teljesítménye - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden az MTI-vel.

A GfK közleménye szerint a karácsonyi szezonban megnő a háztartások átlagos költése az év többi hónapjához képest.

Az évek óta legjobb 2006. decemberi szezonban a háztartások 25 százalékkal költöttek többet, mint átlagosan az év többi hónapjában.

Az azóta életbe lépett gazdasági megszorítások, majd a 2008-ban kirobbanó gazdasági világválság visszavetette a karácsonyi szezon lendületét. A kereskedelemnek évről évre egyre visszafogottabb forgalomnövekedéssel kellett szembesülnie.

A 2010-es év hozott némi fordulatot a negatív trendben. Ehhez hozzájárult a fogyasztók növekvő optimizmusa: részben a válságból való kilábalás reménye, részben a választások utáni felfokozott várakozások következtében.

A GfK szerint a magyar háztartások valamivel több mint fele vásárol szaloncukrot a karácsonyi szezonban. Az ilyen dekoráció hagyománya a családhoz kötődik. Így nem meglepő, hogy az egyszemélyes háztartások körében valamivel alacsonyabb a vásárlások előfordulása.

A legkedveltebb ízesítés évek óta a zselés. A vegyes ízesítésű szaloncukrok kedveltsége némiképp hátrébb szorult az elmúlt néhány évben, és helyette a kókuszos és a karamellás ízesítésű termékek váltak népszerűbbé.

Szaloncukorból legkelendőbb az előrecsomagolt, zacskós kiszerelésű: a megvásárolt mennyiség közel kétharmada ebben a formában kerül a háztartásokhoz. Ezzel szemben a kimért, illetve a dobozban kapható, általában drágább termékek aránya együttvéve csupán a piac egyharmadát adja.

Évről évre megfigyelhető a jobb minőségű, drágább termékek irányába történő eltolódás: egyre kisebb a kimért és egyre nagyobb a zacskós, illetve dobozos szaloncukrok súlya a háztartások vásárlásain belül - állapítja meg a GfK.

Csokoládé télapófigurát, vagy egyéb karácsonyi üreges csokoládét a háztartások megközelítőleg harmada vásárol a karácsonyi szezonban. Ez az arány természetszerűen jóval magasabb a gyermekes háztartások körében: közülük minden második vásárol az üreges szezonális édességből.

Az elmúlt öt év adatai szerint karácsonyi szezonális csokifigurák beszerzése legnagyobb arányban a hipermarketekben, illetve a diszkontüzletekben történik közel hasonló arányban. A háztartások által beszerzett csokimikulás mintegy 57 százaléka származott e két csatornából, míg a kisboltok és szupermarketek a forgalom további 36 százalékát adták.

A karácsonyi szezonális csokoládétermékekre jellemző tendencia volt az elmúlt években, hogy a láncok saját márkái némiképp háttérbe szorultak, viszont a gyártói márkák között - az általában olcsóbb - "B" márkás termékek aránya növekedett. A 2010-es év változást hozott a korábbi trendhez képest, és a jelentős árelőnyt biztosító kereskedelmi márkák súlya ismét növekedni kezdett.

Míg a kereskedelmi márkás termékek kilogrammonkénti átlagára 2010-ben 1 607 forint volt, addig a gyártói "B" márkáké 1 721 forint, az "A" márkáké pedig 3 874 forint volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.