Harmadával nőtt az Erste nyeresége

Tavaly harmadával, 43 milliárd forint fölé növelte adózás előtti nyereségét az Erste. Az idén szerényebb profittal számoló bank leépítést nem tervez, a betétgyűjtés terén eddig nem jeleskedő pénzintézet pedig erre a területre is nagyobb figyelmet fordít.

A pénzügyi-gazdasági válság ugyan a tavalyi utolsó negyedévben már a banknál is éreztette hatását, ám még így is igen jó évet tudhat maga mögött a magyar Erste. A hitelintézet adózás előtti nyeresége 2008-ban harmadával 43,8 milliárd forintra nőtt, míg az adózott profit ennél valamivel kisebb mértékben, a 2007-es 24,7 milliárdról 32,3 milliárd forintra gyarapodott - mondta sajtótájékoztatóján Papp Edit. Az elnök-vezérigazgató szerint 2009-re is nyereséggel számolnak, a tervekben szereplő számokról azonban még nem kívánt nyilatkozni.

Az Erste betétállománya tavaly mindössze fél százalékkal 945,8 milliárd forintra nőtt, miközben a hitelállomány mintegy harmadával kétezer milliárd forint fölé emelkedett, vagyis a bank hitel/betét mutatója év végére meghaladta a 200 százalékot. Bár a mutató romlásához a forint gyengülése is nagyban hozzájárult (hiszen így a devizaalapú hitellel rendelkezők forintban kifejezett tartozása nőtt), ha pedig a refinanszírozott forásokkal is számolunk, akkor az arány már "csak" 160 százalék, ám ez az anyabank szerint is túl magas.

A betét/hitel mutató ugyan vélhetően magától is javulna, hiszen az utóbbi időben jelentősen csökkent mind a vállalkozások, mind a lakosság hitelfelvételi kedve, ám az Erste az eddiginél nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a megtakarítások vonzására. Ezen a téren egyébként van is hová fejlődnie az Erstének, amely 900 ezres ügyfélszáma és 203 fiókból álló hálózata alapján a második legnagyobb lakossági bankként aposztrofálja magát, miközben a lakossági betétek terén piaci részesedése mindössze 6,9 százalék volt 2008-ban. (A lakossági hitelek terén részesedése csaknem kétszer ekkora, meghaladja a 12 százalékot.)

Az Erste egyelőre nem tervez leépítést, Papp Edit szerint a még 2007-ben megkezdett költséghatékonysági intézkedéseknek köszönhetően erre előreláthatólag nem lesz szükség. Az elnök-vezérigazgató szerint a hasonló mérlegfőösszeggel és fiókhálózattal rendelkező magyarországi bankokhoz képest az Erstemár eddig is alacsonyabb létszámmal és magasabb hatékonysággal működött. (A banknak jelenleg 2790 alkalmazottja van.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.