Tavaly bedurvultak a hackerek

Közel negyedével nőtt tavaly a jelentős adatszivárgások száma a Symantec legújabb internetes biztonságról szóló jelentése (Internet Security Threat Report – ISTR) szerint. Többségük hacker támadásra volt visszavezethető – írja a Világgazdaság.

A világ legnagyobb informatikai biztonsági cégének adatai szerint 312 komolyabb méretű adatszivárgás történt 2014-ben, míg egy évvel korábban még csak 253 volt. Némi pozitív változás is volt azonban, ugyanis 2013-ban még több mint félmilliárd felhasználó adatait érintették a nagy adatlopások és -szivárgások, tavaly pedig 348 millióra csökkent ez a szám.

A legtöbbször egészségügyi cégektől és szervezetektől kerültek illetéktelen kezekbe az ügyféladatok, az incidensek több mint harmada ebben a szegmensben történt, de a kiskereskedelemben és az oktatási szektorban sincsenek biztonságban ezek az információk.

Érdekesség, hogy a célozott támadások 60 százaléka a múlt évben a kis- és közepes vállalkozásokra irányult, a hackerek is felismerték ugyanis, hogy ezeknek a cégeknek jellemzően kevesebb erőforrásuk van a digitális biztonságuk megerősítésére, illetve lemaradtak a szigorú biztonsági eljárásrendek bevezetésében.

Megdöbbentő adat, hogy összesen több mint 317 millió új rosszindulatú kódot fedeztek fel a szakértők, vagyis szinte minden napra jutott egymillió. Több mint duplájára nőtt a zsaroló támadások száma is a múlt évben, főként az olyan akciók miatt, amelyek során az áldozatok gépein tárolt fájlokat titkosították a hackerek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.